Nálunk, hazulról ha elmentek,
küszöbre tették csak a kulcsot;
lábtörlőt dobtak rá legfeljebb:
- az óvatosság nem volt túlzott.
A kiskapun farigli óvott,
halk, tompa hangú és szelíd,
ártatlanul mely megbocsátja
félénk tolvajok csínyjeit.
A disznóólon szeg zsineggel,
padlásajtón tengeri csutka
dacolt, - az is csak a szelekkel, -
az óvatos reteszbe dugva.
A lakatok aludtak mélyen,
a zárak is elszenderedtek;
a kilincs volt csak néha ébren,
s köszönt a ritka vendégeknek.
Volt egy kutyánk, az is csak holdas
éjjel volt ébren s vonított:
csak kéményseprőre volt ordas,
- egyébként sose ugatott.
Mit is ért volna a vigyázás?!
Felénk úgy is mindenki tudta
szegények házába a járást:
- nem volt ott semmi sem becsukva.
A rossz emberek, a zsiványok,
azok mitőlünk úgyse loptak,
nem voltak annyira hitványok,
ennyire sohse aljasodtak.
S ha volt, ki lopott – még tőlünk is!
Ó, mire jutott! – csak mi tudtuk.
S ha látván láttuk: - miénk mit visz,
félrefordultunk szánva, - s hagytuk.
(Forrás: Váci Mihály:
Értelmes terhek alatt – Válogatott versek – A verseket válogatta és gondozta
VÁCI MIHÁLYNÉ JUHÁSZ MÁRIA - Szépirodalmi Könyvkiadó Bp. 1984.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése