Pécsett aludtam. Forró délutánban
tikkadtan égtek künn a háztetők
s hogy hirtelen, rázkódva fölriadtam
tér és idő széthullt szemem előtt.
Hol is vagyok? Zengett a kérdés bennem,
kagylóként búgtak tűnt idők s terek.
Berlinben egyszer, máskor Ujvidéken
fáradt vándor így sokszor ébredett.
Egy árva percig, vagy egy évig lengtem
tudat és álom között? Nem tudom.
S közben mi volt? Hol jártam? Kit szerettem?
S honnan fordultam vissza félúton?
Nem, nem tudom. Mint búvár mély habokból
fölértem végre. Élek. Itt vagyok.
Világra jöttem és éhes tüdőmmel
a levegőből nagyot harapok.
Forrás: Válasz 2. évf. 9. sz. 1935.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése