Mint a vadak színes gyöngyöt, gyüjtöttem a szeretetet,
kötöttem mindenféle naiv csereüzletet,
mondtam: adok, mondtam: veszek - - nem adok, nem veszek
s nem tudom így-e, úgy-e, hogyan keservesebb?
Becsukódtam, mint a zongora, melyen egy hajdani, rég
halott mester játszott, rácsukták fedelét,
mert nem szabad azon csak mesternek játszani –
halott a szeretet… csak olykor érintnek hű szellemujjai.
Ajkamon már, mint tüdő-vér, bugyorog, lehel a hang –
nem volt a szeretet sem több csak futó-kaland,
nem tudtam bennmaradni… mindig kikergetett
reményem: rádlelek tán egyetlen
szeretet…
Forrás: Válasz 2. évf. 11. sz. 1935.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése