Nagytata aluszik, már nem pipázik,
nem horkol és nem malmoz a hasán.
Felette két huncut poszáta játszik
a tujafán.
Nagymama is alszik, már nem köhécsel,
nem varrogat és szőnyeget se köt.
Két pajkos kis cinke szökdösve trécsel
szeme fölött.
Apuka szundikál, többet nem olvas,
többé nem énekel s többé nem ír.
Szíve fölött őszi tücsök az ordas
éjjelbe sír.
Anyuka is szundít s nem sírdogál,
a hasa már sohasem lesz kövér!
Két orcátlan, vörös szabóbogár
nászt ül kövén.
Fiúcska hájcsil, már nem karikázik,
nem lesz többé az ágy alatta nedves.
Sírján dongó dohog, giliszta mászik
s nagy pille repdes.
Leányka alukál, már nem babázik,
nem festeget és nem gyűjt képeket.
Elárvult, cirmos kismacskája ázik
keble felett.
Forrás: Válasz 2. évf. 7-8. sz. 1935.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése