Ember, ember! nézd mivé lett
Annyi büszke, fényes élet;
Édes ajkak ifju kedve…
Eltemetve, elfeledve!
A dicsőség napvilága
Halavány kis mécsvilág ma:
Hogy világol! – csak egy éjéig, -
Aztán ujra elsötétlik.
Nagyság, amely a világot
Keveselte, többre vágyott,
Mi maradt belőle? Rom csak
Kicsi lett a sírhalomnak!
Hol anyák szerelme, csókja?
Szűzi arczon az a rózsa,
A mi kedves csak a szívnak,
Jaj! hogy eltűnt, - vége, nincs meg!
Egy maradt a drága kincsből,
Ember, ember! óh tekints föl!
A reménység itt a szívben,
Mert örökre él az Isten!
Forrás: Magyar Szemle 26. sz. 1889. jún. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése