Azt nevezzük történelemnek,
Amikor minden ember szenved,
Mikor gyászfátyol leng a bölcsőn,
És mindenkire sírógörcs jön.
Mikor a mirtusz tele vérrel
És az oltárig sohsem ér el.
Mikor jelén menetekel-nek
Aggastyánok is menetelnek,
S nem rózsa van az ifjak mellén,
Hanem pléhből százféle jelvény.
Mikor láz van, gáz van a házban,
S az oltár mellett dúlt csontváz van,
Mikor a csókba bomba csattan,
A sziveken rohamsisak van,
Amikor nem szállunk a széllel,
Az álomhoz is útlevél kell,
Mikor a lélek csupa kék folt…
Köszönöm, Clió, már elég volt.
Forrás: Budapesti Szemle 1937. 245. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése