2024. márc. 18.

Havas István: Új virágregék

 

1.

Ciklámen

 

A fehér Alpok kis tündérleánya,

Ciklámen lakja Sopron tájait.

A Kecskepatak, a Lövér dalárja

Reá köszönti vallomásait.

 

Pogány fohászok. A nimfák korába’

Pán sípja zengte, és ő hagyta itt;

S a nagy udvarló akkor mámorába’

El is feledte kecskelábait

 

Hajnaltól estig s újra reggelig

Visszhangozik a patak Pán-dala.

A szikla irígy, rá se hederít,

 

De hallja fűszál, cserje, csipke-fa:

Csókpárok hangja mint hull, egyre hull…

S a ciklámen álnyarca lángra gyul.

 

2. Bogáncs

 

Novemberi napfény s a Dunamente

Májust mimelve, ál-pompába ful.

Hiszékeny arccal és gyanutlanul

Nevet föl a víz a napüzenetre.

 

A parton őrház gubaszt dideregve,

A szél, a sunyi rázza fent s alul;

Tört ablakában üvöltöz vadul,

Csak egy bogáncs bókol falának egyre.

 

Csapzott a haja, még vigan piroslik

A ványadó napon. Mint hős ciráda

Bukkant föl, hol már a föld híme foszlik.

 

Nincs már itt nóta, lomb se. Ősz cigánya,

Bűnös vagy, felidézted a nyarat,

Melyből sokunknak ennyi se maradt!

 

3. Az akácfa

 

Május papnője, ki fehér talárba’

S illatfelhőbe’ mond áldozatot;

Füzérein meg a méhecske szája

Zeng a pusztáknak békeszózatot.

 

A sivatagföld nyugtalan homokja

Ül gyökerén, alázattal tele;

Az alföld néhai futóbolondja

Nem küzd már ellene, hanem vele.

 

A tanya népe: merő áhitat;

Ha eggyé szórja őket a vasárnap:

Úrrá lesz rajt’ (a sátorlomb alatt)

 

A csend örvénye, a nomád varázslat,

A távolban versengő furulyák,

Az égen úszó gálya – délibáb.

 

4. Köszöntlek, hárs…

 

Köszöntlek, hárs, te annyi szélbetyárral

Folytatsz emberfölötti harctusát,

Hogy tündökölj másnap a hajnal-árban

Papként rád öltve arany-kazulát.

 

Rákóczi pihent meg egykor alattad,

Trencséni harcról hozva mély sebet,

S te lombházadba vontad, eltakartad

S ma megkoronáz az emlékezet.

 

Új ciklonok törtek elvett falunkra,

Kurucfa, rád is, ám te állsz elébe,

Nem félsz, ha a pokol is rád zuhanna!

 

Az új labanc: az ördögök cselédje,

De Isten a szív, ha dobban, ha lázad,

S neked szíved van, te véded hazádat.

 

Forrás: Budapesti Szemle 1938. 249. kötet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése