Eső vagyok, - mondta a vízcsepp,
Mikor megállt a háztetőn.
Aztán hullani kezdett lassan,
A csatornán át remegőn.
Harmat vagyok, - mondta a vízcsepp,
Mikor megállt a fű hegyén,
S a fűz a földre hajlott véle,
S a mélybe szivárgott szegény.
Folyó vagyok, - mondta a vízcsepp,
Míg vitte dél felé a hab,
Délszak felé, ahol a tájék
Üdébb, ragyogóbb, boldogabb.
A szívből felbuggyant egy vízcsepp,
S megállt a szemnél odafönn.
Bánat és gyász sötétlett benne…
Tenger vagyok, - mondta a könny.
Forrás: Budapesti Szemle 1937. 247. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése