2024. márc. 18.

Bodor Aladár: A tűzhely előtt

 

Mért sír a tűzben, mért könnyes a fa?

Honnan a könnye? Honnan a szava?

Nem jó elégni, hővé s fénnyé válni?

Testvér-szememben tükörre találni?

Néz s kérdez szemem tükröző tava:

Mért sírt a tűzben, mért könnyez a fa?

 

Törvény volt egykor, hogy gyúljon vad lángra,

Tavaszi lázba, reszkető virágba,

S törvény most őszi hideg jöttére

Máglyára jutni, végig égni végre,

Koronás hős tölgy, vagy kis szőke nyírfa,

Mi fáj e sorsban, mért fogadni sírva?

 

Fájnak tán messzi ősi gyökerek,

Mint anyjáért az elszakadt gyerek?

A paraszti föld: fekete kenyér?

Anyai tej: az édes keskeny ér?

A március fáj, meg a szédült május?

A vihar harci tánca s dörgő kántus?

 

Testvér, a havas kékje fáj neked?

Kitől elvágták vérző gyökered?

A Kárpát volt? A maros-part? Az Olt?

E könny tán a sós tavak könnye volt?

Akartál lenni dús bölcsők deszkája,

S lettél koporsó, emlékező máglya?

 

És lettél volna ott egy iskolába’

Titkon mosolygó zord fekete-tábla,

Hogy kicsi kezek tele írjanak

S égjenek beléd szép gyermekszavak:

S Mózes-táblaként hordjad legbelül,

Hogy: Isten áldd meg, s Rendületlenül…

 

Tán ott fölitta hajszál-gyökered

Mély sírokból a könnyes sziveket,

S amit a föld évgyűrűidbe írt,

Elhoztad, hogy itt lángolva kisird

És rálobbantsd a szememre ide:

Gyökértelen, hogy’ fogsz elégni te?!

 

… Sercen egy gyujtó ott fönn a falon,

Mene Tekelt gyujt ki egy hatalom,

Máglyára rakva én is immár égek,

Fulladva, füstben, zihálva az égnek,

s mellettem szól egy idegen szava:

Mért sír a tűzben, mért könnyez a fa?

 

Forrás: Budapesti Szemle 1938. 249. kötet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése