Rímeim fogytát fel nem panaszlom,
Úgyse használ,
Jobb lesz beérni úgy, ahogy méri
Az égi kasznár.
Mosolyog rám is, enyeleg velem is
Egy-egy dús ág,
Szedjék már mások, de nekem sem öröm,
Sem szomjúság.
Ne hidd, hogy abban, ami egyhangú,
Nincs magasztos,
Lásd: hű a tenger örök hullámmal
Örök parthoz.
Éltem-e én is? vagy csak véltem, hogy
Én is élek?
Voltam-e több, mint tücsökpanasszal
Síró lélek?
Mindegy, szavamnak vették-e vagy sem
Némi hasznát,
Avval, mi van még, Őt hivom, az örök
Égi gazdát,
Őt, ki jegyezte kusza fonadékát
Vétkeimnek,
S számlálja, jegyzi már fogyatékát
Lépteimnek.
Forrás: Budapesti Szemle 1937. 244. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése