- Válasz egy bírálatra –
Költészetem hogy korszerűtlen:
Ezt jól esik ma hallanom,
Hisz én nálamnál senki hűbben
Nem csüng a régi dallamon,
Mi lantján drága mestereknek
Zendült és száll ma is felém –
Az a világ, mely itt ma erjed:
Nem az övék – s nem az enyém.
Hol nagy fényességek ragyognak,
Mögöttük szürke árny lebeg.
Méltó utóda a nagyoknak,
Tudom, hogy én se’ lehetek.
De tiszta érzés, helyes érzék,
Őszinte szó s szívbéli hit:
Ezek szerint ha kell a mérték,
Emelt homlokkal állok itt.
Ne kísérts engem korszerűség,
Hiú bálványod’ megvetem,
Eszményeimhez fűz a hűség,
Azoknak fénye kell nekem.
Érzékiségnek rút salakja,
És szertelenségek heve
Az én lelkem’ meg nem ragadj,
Dalomba’ nékik nincs helye.
Maradjak én csak korszerűtlen,
És légyen minden versem az,
Az én szavamban és betűmben
Az érzés egyszerű s igaz.
Nem tántorít meg engemet már
Humánum csalfa jelszava –
Ha bár rongyokba’ s éhesen jár:
Én nékem drágább a haza.
És annál drágább itt e föld, mert
Mélyébe’ nyugszik hitvesem,
Hívebb lelket szivem nem ismert,
Oh, itt van most is még velem.
Mit bánom én, ha a modernség
Maradi lantosnak nevez –
Dalomnak tárgya csak a hűség,
Akármily korszerűtlen ez.
Forrás: Budapesti Szemle 1938. 250. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése