Egy kis sziget Norvégiában, -
Erre vitt egyszer világhonvágyam.
Lakója egynéhány ezer,
Itt születik és itt vesz el.
Hajónk hatalmas nagy hajó volt,
Előtte a kis sziget hódolt.
Miként egy szörnyü hadiflotta,
A lelkét kettéhasitotta,
Vágy támadt benne messzire,
S reszketett a sziget szive.
A parton állt az egész város,
A doktor és a gyógyszertáros,
A lelkész és a bolti szolga.
Jött a tömeg, szaladt loholva,
Nézték a sok idegen arcot,
Szemükben feldult tó viharzott:
Szigethez szegzett életük,
Mely csodát nem tesz már velük.
S a hajó nem érintett partot,
Hosszan kürtölt és tovább tartott,
Hasztalanul hipphipphurráztak,
Kalapot, kart hiába ráztak.
És haza ment az egész város,
A doktor és a gyógyszertáros,
A lelkész és a bolti szolga,
Ment férfi és nő lehangolva,
Mert tudták, hogy csak fél év mulva
Örülhetnek hajónak ujra.
Becsukódott a sok-sok ablak,
Most már megint maguk maradtak
Az álmokkal és sóhajokkal,
A hétköznapi bus bajokkal,
A hosszu-hosszu éjjelekkel,
A vízre sikló fényjelekkel,
Sirályokkal, halak szagával
És mindenki maga magával,
Kit már a lelkük rég megunt,
Hajónk füttyén szivük sikoltott,
Aznap nem volt ott senki boldog,
S mögöttünk maradt Aalesund.
Oh, igy vagy te és igy van ő is,
És igy vagyok örökre én,
Árbocokat lesve a ködben
A valóság vad szigetén,
Ó, hányszor futunk partig, s vissza,
Hangunk harsány, majd elhaló,
Könnyünket a föveny beissza
És sohsem köt ki a hajó.
Forrás: Budapesti Szemle 1936. 240. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése