2024. márc. 18.

Bárd Miklós: A fiúk (1936)

 

Nincs panaszom, - az életem bevált;

Az is igaz, - nem vittem benne sokra.

Csalódtam is, - magamba legkivált,

Nem hívattam el rangosabb dologra.

Egy örömem volt, - lelket emelő:

Az asszony, akit tenyerem hordtam,

S egy nagy sikerem, ami itt a fő:

A fiaimban máig nem csalódtam.

 

Szigoru apjuk voltam, - szeretem

A családias ősi regulákat.

- Itt küldöm rokoni üdvözletem

A tisztaéltü szigorú apáknak. –

Hogy léhaság szivükhöz nem talált,

A szigornak volt benne némi része,

Hitet sorvaszt és életideált

A fiúkban az apák gyengesége.

 

Azon valék, hogy lennének legények

S ne féltenék felettébb bőrüket.

Hol bokrosak a férfias erények,

Kigyúlnak ott a lelki őrtüzek.

S hogy ez fölfénylett a lelkes szemekben,

Útjukból szótlan félre álltam én,

Nem tettem kárt az ifju lendületben.

Rég volt biz ez, - a század elején.

 

De él bennük a hit, a lendület

Ma is, pedig már vénülő legények,

S ki élesztém a nemes tüzeket,

A magas égtől egyebet se kérek:

Ne pusztítson a balsors és a gond

E jóra-munkás ifju lendületbe,

Hogy az, mi bennem szó, hang, líra volt,

A fiaimban tetté nemesülne.

 

Forrás: Budapesti Szemle 1936. 240. kötet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése