Nincs panaszom, - az életem bevált;
Az is igaz, - nem vittem benne sokra.
Csalódtam is, - magamba legkivált,
Nem hívattam el rangosabb dologra.
Egy örömem volt, - lelket emelő:
Az asszony, akit tenyerem hordtam,
S egy nagy sikerem, ami itt a fő:
A fiaimban máig nem csalódtam.
Szigoru apjuk voltam, - szeretem
A családias ősi regulákat.
- Itt küldöm rokoni üdvözletem
A tisztaéltü szigorú apáknak. –
Hogy léhaság szivükhöz nem talált,
A szigornak volt benne némi része,
Hitet sorvaszt és életideált
A fiúkban az apák gyengesége.
Azon valék, hogy lennének legények
S ne féltenék felettébb bőrüket.
Hol bokrosak a férfias erények,
Kigyúlnak ott a lelki őrtüzek.
S hogy ez fölfénylett a lelkes szemekben,
Útjukból szótlan félre álltam én,
Nem tettem kárt az ifju lendületben.
Rég volt biz ez, - a század elején.
De él bennük a hit, a lendület
Ma is, pedig már vénülő legények,
S ki élesztém a nemes tüzeket,
A magas égtől egyebet se kérek:
Ne pusztítson a balsors és a gond
E jóra-munkás ifju lendületbe,
Hogy az, mi bennem szó, hang, líra volt,
A fiaimban tetté nemesülne.
Forrás: Budapesti Szemle 1936. 240. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése