2024. márc. 18.

Szulik József (1841-1890): A halál gondolata

 

Zárdában élt, de vágyak szárnyain

Szíve künn a világban röpkedett.

Imádkozott, de ajkival csupán;

Ugy szomjazá a földi élveket!

 

Ifju barát, Istent, üdvöt felejt

Halálra, sírra nem gondol szegény.

A túlvilág előtte ködgomoly,

Számára nincs, csak e földön remény.

 

Vigasza sincs; és élte gyötrelem,

Arczán a bánat bús felhője ül.

Hozzá hasonló s oly különböző

Társak között él, de oly egyedül!

 

Egyszer meglátogatja őt az Úr,

Súlyos betegség ágyhoz szegezi.

Fekszik magában, lázálmok között.

Aggódva nézik őt testvérei.

 

S ím a beteg hosszas nagy kín után

Halálra válik, hideg és meredt.

Futosnak a barátok, görcsösen

Ragadva, hozzák a feszületet

 

„Ah Istenével békületlenül,,

Ah szentség nélkül távozott szegény!

Könnyelmü élet, áldatlan halál,

Hogy áll meg Isten szent ítéletén?”

 

Már ravatalra készitik, szemét

Lezárva, összekulcsolják kezét,

S megtisztogatva testét, ima közt

Reáadák halotti bús mezét.

 

De ím a vélt holt nyitja szemeit,

Keblén megmozdul összetett keze,

Egy hosszu sóhaj hangzik ajakán

És visszatér ismét lélekzete.

 

Rémülve és örülve nézik őt

Körűle forgolódott társai.

Megilletődve hallgatják, a mint

Gyengén szózatra nyílnak ajkai.

 

„Oh hagyjatok magamra engemet,

Az Úr irgalma környez, érezem.

Oh hagyjatok magamra egyedül,

Az Urnak szentelem már életem!”

 

S évek során át bőjtöl, sanyarog,

Imában tölt napokat, éjeket,

Egy eszmét forgat lelke szüntelen;

Csak a halált, csak az ítéletet.

 

S ül czellájában mint holt mereven,

Csak könnyei mutatják azt, hogy él.

Egy pontra szegzi folyvást szemeit,

Oly mozdulatlan s egy szót sem beszél.

 

És így lelik, benyitva ajtaját

Évek multával szerzettársai,

Nézik szegényt, vivódik… lelke már

Távozni készül s teste oszlani.

 

És kérik őt, hogy szóljon: oktatást

Adjon bucsuzó ajkakkal nekik.

Ő rájok néz, mély csendbe elmerül

S remegre vár szavára mindenik.

 

Mint síri szellem vére szót emelt

S szivet remegtet gyönge szózata:

„Ki egyszer megfontolta a halált,

Vétkezni nem fog az többé soha!”

 

Elnémul ismét, felfordul szeme,

Istenhez költözött el szelleme.

 

Forrás: Magyar Szemle 26. sz. 1889. jún. 16.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése