2024. márc. 18.

Vietórisz József: Isten keresése

 

Ezer csodában él e szép világ,

A nagy mindenség bűvölő varázsa:

A fellegekben villám csattanása

S a föld porában nyíló kis virág.

 

Belém világít ez az égi láng

És kényszerít a rácsodálkozásra,

Hogy mindez annak remek alkotása,

Ki minden üdvét bőven küldi ránk.

 

Elég kinyitni mind a két szemem,

Hogy munkájában lássam Istenem,

Az örök élőt és örök teremtőt.

 

Nem kell keresnem, mégis meglelem,

Mert benne látom nyílni mind a felhőt:

A multat, a jelent meg a jövendőt!

*

Látom, de gondba ejt a végtelen;

Hiszem, de felsír lelkem aggodalma:

Minden hatalma, minden diadalma

Mit ér, ha fel nem fogja értelem?

 

És mégis elfog az a sejtelem,

Mely a bizonyság erejét sugallva

Megnyugtatóan s megnyugodva vallja,

Hogy dőreség, ha benne kétkedem.

 

Elég nekem, ha rágondolhatok,

Mert ő sugárzik minden gondolatban,

És léte többé nem megfoghatatlan.

 

Megnyílik elmém, tudom, ő van ott,

Hisz ő az okozat és az ok,

A dönthetetlen és változhatatlan!

*

Tudom, s többé nem kell keresnem őt;

Érzékelésnek és okoskodásnak

Győzelme az, hogy lényegébe lássak

S csak benne leljek biztató erőt.

 

A gond, a kétség, mely lelkemre nőtt,

A bizonyosság megérzése már csak,

Hogy engednem kell annak a hatásnak,

Mely Istenhez visz minden kétkedőt.

 

Elég nekem ha vágyó szívemen

Jósága harmat-cseppjét érezem,

Bennem van ő, bízom hát benne bátran.

 

Imára kulcsolódik két kezem,

S nem félek attól, ami odaát van:

Látom, tudom, érzem, hogy megtaláltam!

 

Forrás: Budapesti Szemle 1938. 250. kötet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése