2024. márc. 18.

Rudnyánszky Gyula: Ünnepre

 

Piros betűs nap, ritka vagy szivemnek!

Fakó hétköznapokban élek én.

Rózsák nekem nem nyilnak, nem teremnek,

Csak egy-egy ábránd pünkösd ünnepén.

Sivár országút lankasztó porában

Verejtékezve a követ töröm,

S míg végkép el nem bágyadok, - korábban

Nem permetez rám illatos öröm!

 

De a mikor már roskadozva sínylem

A Zaharának perzselő hevét:

Egy percz kibontja frissen, üde szinben

Pünkösdi rózsám minden levelét.

Fáradt kezemből a pörölyt kiejtem,

Új vágyban új erővel hevülök;

Meddő tusáim szomját elfelejtem,

S boldogság harmatában enyhülök.

 

Ez a te perczed, költészetnek álma!

Ez a te álmod, lelkem ünnepe!...

Hozzám a csend tündére míg leszálla,

Fehér virágesővel hinte be.

Fekszem hanyatt, bűbájos béke ringat,

Az égre nézek mozdulatlanul;

Múzsám a szárnya lengő vágyaimnak,

Mind dallá lesz, mikorra visszahull.

 

Pünkösdi rózsa, ünnep a nyilásod!

Ihlet varázsa, pillanatnyi vagy!...

Keresem, élet, kincsed’, ha elásod!

Gyötörj valóddal, csal ámodni hagyj!

Verejték a boldogság öntözője,

Az ünnepek piros betűje vér;

A zaj minél tovább tart messze tőle,

Az ünnep üdve annál többet ér!

 

Forrás: Magyar Szemle 26. sz. 1889. jún. 16.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése