Óh szent Imre herczeg,
Fényes szűz csillag,
Néped, fiaidért
Kesereg, sír, agg.
Minden lépten bútól,
Gondtól reng szive:
Gyermekének száz tőr
Vetve elibe.
Légy szószóló mennyben
Szép magzatiért,
Őrizd, védd imáddal
Az atyafivért;
Ah! törüld meg könnyét,
Mit búr szive hint,
Enyhitsd égi mézzel
A szülői kint.
Ha fia gonoszság
Tág utjára tér,
S mit szent gonddal ápolt,
Elfajul a vér:
Két világ itélő-
Székitől remeg,
Két világ ítélet-
Szava veri meg.
Lágy oltalma, vértje
A szent ég előtt,
Szentséged födözze
Gyermekét meg őt.
S magzanak, szülőnek –
Mert megváltaték,
Legyen egykor üdve
Krisztus és az ég.
Siralom földében
Ha a csáb kisért,
S vad, szilaj láng veri
föl bennünk a vért,
És sötétté leszen
Mind az ég s a föld,
S a szív gerjedelme
Tűzlángszárnyat ölt:
Ah! ne hagyj magunkra,
Szentünk, angyalunk!
Oltsd a lángot, melytől
Elragadtatunk.
A sötét ösvényen
Jövel, légy jelen,
És ragyogj, világits
A zord éjjelen!
Forrás: Magyar Szemle 26. sz. 1889. jún. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése