Csillaghullás volt, sűrű csillaghullás,
Bár földi nagyság egy se halt bele,
De úgy fordult, hogy két kis cérna csillag
Kék atillámra fölbiggyeszkede.
Hullott aznap a csillag özönével,
Hozta a rangot, méltóságokat,
„Magas nap” volt, és – nékem i meghozta
Rég kiérdemelt káplárságomat.
Királyi névnap, - az ágyúk dörögnek,
Az ezred egy gombig plén-parád,
Kis biztatás és elhiszem, hogy nékem
Rendezték e nagy ceremoniát.
Nekem harsognak diadalt a kürtök,
Engem köszönt az ágyúdörrenés,
Víg dáridóval szállt alá az este,
Nagy ünnep volt – csillagkeresztelés.
S hogy vége volt a víg keresztelőnek,
Csillagos éjjel ballagék haza.
Feledve mindent, elbűvölt mint régen
A tiszta fényes nyári éjszaka.
És lelkem újra szárnyat bontva szállna
A magasba, de törve hulla le,
Ne is tekints rám égnek tiszta lánya,
Leszálltam én a föld porába, - le.
Az égnek legszebb csillagát szerettem,
Tekintetem most fel hozzá ragad:
Te égi láng, óh rejtsd el én előttem
Tündöklő fényes tiszta arcodat.
Félek, a lelkem újra elbűvölnéd,
S én hadd feledjek, - sorsom mást hozott,
Ne lássalak, hogy ragyogónak lássam
A fényeskedő cérna csillagot.
(Hajduböszörmény, 1879.)
Forrás: Budapesti Szemle 1938. 248. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése