Pósa Lajos (1850-1914): Klapka György

 

Viharban születtél czikázó villámnak,
Lánczok csörgése közt szabadság kardjának,
Csattogó haragod fönséges hatalma
Vérrózsákat dobott a sötét viharba.

Piros vérrózsákat… Fehér halottakat…
Széttört bilincseket… Tátongó sirokat…
Tépett lobogóval futó ellenséget…
Tüzet az ős tűzből, mely lángolva égett.

Klapka György, Klapka György, mi voltál te nékünk!
Vitéz tábornokunk, koszorus vezérünk,
Zivataros éjen lobogó szövétnek,
Dörgő hadistene a magyar honvédnek!

Első az elsők közt rohansz a csatába,
Düledő romokon te állsz utoljára!
Rendületlen a hont legtovább te véded -
S nem ellenség győz le, hanem a balvégzet!

Bukva is dicső vagy, fölséges, hatalmas,
Elveszett várban is büszke, diadalmas,
Komárom védőit, bármiként akarja,
Nem éri az önkény bosszuálló karja.

Megfogod ez t a kart és szoritva tartod;
Vitéz tábornokunk, ez a legszebb harczod!
Szabadság vitézit szabadon ereszted -
s elmégy bujdosónak: fölvenni kereszted.

Csupa rom itt minden! Semmi se marasztal!
Jajszavát e honnak elviszed magaddal,
Bujdosó utadon föl-föl sir szivedben,
Egyre hangosabban, egyre rémesebben.

Halálhörgést hordoz utánad a szellő,
Bitófákat rajzol elődbe a felhő,
Bilincsek csörgését hallod a viharban,
Egy-egy sziv szakad meg, mikor az ég harsan.

Égre tör a lelked fájó honszerelme,
Nagy, erős akarat forrva-forong benne;
Hivod-hivogatod az egész világot:
Fölszabadítani ezt a rab országot.

Bujdosó utadon rezgő csillag fénye:
Eltiport szabadság ébredő reménye.
A magyar légió!… Már ott a határon…
Örömkönny a szemben… Harmat a virágon…

... Dobbanjon meg a föld! Itt a hősök hőse!
Visszajött Klapka György, Komárom védője!
Várbástya fokáról néz alá kevélyen
A magyar dicsőség, szabadság nevében.

Sas szeme a tájon, mint az őrtűz száll át,
Mintha most is védné szép Komárom várát!
Mintha megzendülne érczajkának szava!
Mintha örök daczczal nemet kiáltana.

Éjnek éjszakáján, ha az óra kondul,
Ha zugást hallotok: Klapka szobra mozdul.
Lelép a bástyáról, besuhan a várba:
„Talpra, fiúk, talpra! Előre! Csatára!”

Kelnek a honvédek, mind szuronyszegezve,
Hajrá, rohannak az ostromló seregre,
Duna-Vág vidékén űzik szerteszéjjel,
Győzelmet aratnak minden áldott éjjel.

Hol a magyar földnek a legszebb virága?
Fonjatok koszorut Klapka homlokára!
Fényes nap az égen, légy a nemzet ajak!
Csókodtól ragyogjon Klapka hős alakja!

Forrás: Tanulók Lapja 3. évf. 48. szám, 1896. nov. 29.