Egy halott gyermek portréja, 1650 körül · French School.
- Olvastatott I. T o l d y J ó z s e f tanár úr ritka széptehetségü leánykája – a még csak 6 é v e s E m m a felett Nagy-Kőrösön, január 2-án 1864. -
Elhervadál kedves leányka!
Reménytelen elhervadál;
Az élet angyala fölötted
Lefordított fáklyával áll.
Elhervadál hamar, véletlen
Mint ékesen fejlő virág,
Mit a vihar kemény jegével
Nagyhirtelen letör, levág!
Ez a koszorus kis koporsó,
A melynek alszol fenekén,
Nem egyedül csak tégedet rejt -
Ott nyugszik annyi szép remény!
Ott nyugszik a szülék reménye,
Kihalt veled az öröm is;
Kebelét minden ismerődnek
Szaggatja, vérzi bű-tövis!
Elmés beszédid lángeszednek
Adák örvendetes jelét;
Kedves valál, mindenki szívét,
Ki egyszer láta, megnyeréd;
Dalolva, játszva itt futottál
Nem rég e háznak udvarán,
De jött a tél, s im elnémultál;
Kedves, kis játszi csalogány!
Oh nincs, csodálkozásra nincs ok,
Ha ez udvar gyászba borult!
Ha vérzik a kebel, foly a köny -
Az arc borult, a szív szorult.
Ki hitte volna azt felőled,
Hogy ily kevés esztendőt tölts?!…
Az élet fájáról leestél,
Mint a korán érett gyümölcs!
Ilyen hamar miért hagyád itt
Kik hőn szerettek tégedet,
Kik nem láthatják soha többé
Kedves, mosolygó képedet?…
Kiknek gyönyörüsége voltál:
A jó atyát, a jó anyát,
S a szerető kis testvért, óh nézd,
Milyen nehéz gyászban hagyád!
Nem! – óh nem mentél volna még el,
Maradtál volna örömest,
Hogy jó szüléidnek borongó
Lelkét vidámabbá tehesd…
Az érező szíveknek e föld
Sok bút, kevés örömet ád;
A hű magzatok édesítik
A keserüség poharát.
Mézes beszédü ajkaiddal
te is édesítetted azt;
A fájdalomtól dult szívekre
Hintettél balzsamot, vigaszt.
Hintettél volna még tovább is,
De úgy akarta végzeted,
Hogy elhagyd e földet s ujévvel
Nyerj uhhazát, ujéletet!
Ujévvel nyilt meg égi pályád,
S az angyalkar óhatjva várt,
Kezedbe nyujtá üdvözölve
A színig telt örömpohárt.
S most angyaltársaid körében
Az Úrnak szinéhez közel
Ártatlan tiszta lelked örvend -
Magasztos himnuszt énekel!
Óh nézz le gyakran, s kedvesidnek
Ha könyek áztatják szemét:
Repülj le, fényes szárnyaiddal
Oszlasd el a bú fellegét.
Lebegjen tiszta lelked őrző
Angyal gyanánt e lak felett,
S míg jobb hazánkban ujra látunk:
Isten veled, Isten veled! -
Forrás: Házi kincstár. Protestans családilap. 5. évf. 5. szám. Mártius 3. 1864. Felelős szerkesztő Ballagi Mór. Szerkesztőtársak: Batizfalvi István és Gyárfás Ferenc. Nyomatott Engel és Mandellonál Pest, 1864.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése