Bűneimnek nagy mélységéből,
Benned letett reménységéből
Hozzád mennyben – élő Isten
Lelkem mégyen, hogy ebből
Kivezessed – s ne vezessed rosz érdemiből.
Rejtekben nem tartja sok bűneit
De elődben terjeszti szívit,
Hogy meglássad – sebét mossad
S megbocsássad sok vétkit,
Hadd rendelje – Te kedvedre ezután éltit.
Álnokságim vagyunk láttomra,
Félelmimre s nagy bánatimra,
Melyben lettem – s kiket tettem,
Hogy születtem világra,
Mert vádolnak – nagy méltónak a kárhozatra.
Nagyobb búmra de jut eszemben
Állhatatlan lők hitemben,
Istenemre – sem éltemre
Sem népemre nem néztem:
Az hívságra, - királyságra mikor éheztem.
Drága kincsem jutott olt mennyből:
Élek vala hit által szentől,
De elvesztém – meg nem őrzém
Kieresztém kezemből;
Jaj vétkeztem, - s megvettettem én is Istentől!
Ellenségem már a nagy Isten,
Segedelem ki ellen nincsen,
Perel vélem: - mint remélem
Bár, hogy engem megmentsen,
Fekélyemben – orvosképpen hogy rám tekintsen.
Bő áldását méltatlan vettem,
Adta jovát, mert nem becsültem -
Szüléimet – s jó férjemet,
Kiket földben tettem,
Gazdagságom – méltóságom s királyi tisztem.
Uramtól mert hogy elmaradék,
Istenemtől én elszakadék,
Pokol után – a Bál után
Ugyan futva fáradék:
Hogy országot – bátorságot nála találnék.
Reménységem vetém e m b e r b e n,
Ki mellettem lenne ügyemben,
Nem ártana, - sőt tartana,
Oltalmazna tisztemben:
Nem tisztadó – és megtartó nagy Ú r I s t e n b e n!
Gyakran térdet képednek hajték
Titkos boltban melyiket tarték,
Isten helyett – holt szenteket,
Feszületet imádék,
Olvasókra – sok szapora ávé-kat mondék.
Utavesztett lelkem: melyik szent
Ez ösvényen az egekben ment?
Kitől láttad – és tanultad,
Hogy így szolgáld az Istent:
Nem egyébtől – az ördögtől, ki rám fogat fent!
Mert ő sugta, hogy a felséget
Tarthatnám meg, adván költséget
Bőven annak – ki uraknak
És papoknak véreket
Kiontaná – s megrontaná a főrendeket.
Igy kellett-e népednek hitit
És férjednek őrizned hírit,
Neveltetned – s kegyeltetned
Az Istennek seregit,
Ki anyjának – s dajkájának viselted nevit?
Csalárd színnel tündöklő felség!
Jó dolgokra kedves nehézség!
Im mint csala – mert rám szálla
Sok nyavalya, szegénység:
Már lelkemben – és testemben követ szégyenség.
Az Istenben elnyugodt Bethlen…
Hogy nem holtunk volt meg mindketten!
Hogy ültömben – szép székedben,
Örültömben – kincsedben
Ne eshettem – nem lehettem volna hitetlen!
Teremtőmet immár megbántám,
Krisztusomat is megtagadám;
Igaz hitem – épült hirem
És hű népem elhagyám;
Már mit tégyek – hova légyek! Hogy jó szálljon rám?
Hozzád bizom jóknak kutfeje,
Szomjuhozóknak kifolyó teje,
Én lelkemnek – sőt mindennek,
Kik éheznek kenyere,
Élőviznek – kit neveznek nálad bőv ere.
A pusztára bolygott bárányod,
Vétkeitől rémült leányod
Szüntelenül – kiált szívből
Bünvermiből s nem látod;
Óh ne hagyjad – béfogadjad szegény szolgálód!
Régen kígyó Évát megcsalta:
Úgy engemet most eláltata;
Noha bűnnek – emberinek
s követinek sík szava:
Elhajlottam – mivel voltam Éva rajzatja.
Igazságot bennem nem leltél:
Elég adót de attól vettél,
Kit képemben – szörnyüképpen
Nagy- büntelen megvertél:
Tarts meg azért – szent fiadért, ha teremtettél.
Nem fedezem Éva szülémmel
Rútságimat figelevéllel,
Mert esmérem – nagy esetem
És kétségem Péterrel;
Hát könyörülj és végy környül uram, kedveddel!
Adjak néked azért nagy hálát
Végyen rólam sok ember példát,
Mind Dávidról, - a tolvajról,
Magdalénáról, ki magát
Megalázá – s feltalálá nálad főjavát.
Siralmimra nékem is tekints,
Kegyelmednek izsópjával hints;
Reménységgel – tisztességgel
Újonnan ékesíts,
Hogy áldjalak – szolgáljalak, innét elkészits.
Igy tégy velem, térő híveddel,
Rólam terhes próbádat vedd el,
Engedd kérlek – hogy míg élek
Benned higyek s lelkeddel
Vezéreltess és legeltess te szent igéddel.
Rút esetit lelkem vádolván
Harmincadik esztendő folyván
Husvét tájba – hű pásztora
Templomába beállván
Ki sírt ebben – versfejekben nevét foglalván.**
(* E kitünő szépségü ének véve van egy Lauffer Vilmos kiadásában megjelent ily cimü gyüjteményből: „Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. XVI. XVII. és XVIII-ik századbeli eredeti kéziratokból és régi szétszórt nyomtatványokból egybegyüjté s jegyzetekkel ellátta T h a l y Kálmán. I. II. Pest, 1864.” A gyüjtemény igen becses költeményeket tartalmaz irodalmunknak a mohácsi vész után időszakából, s a mi ránk nézve még érdekesebb, nagyobb részint protestans emberek kézirataiból, a Rákóczy-forradalom idejebeli dalgyüjteményekből másolva. – Nevezetes benne, hogy a XVII-ik századból több szép szerelmi dalt tartalmaz, holott irodalmunk azon korából jóformán csak Divényi Mehemetnek „Magyar türki” cimü szerelmi dala volt eddigelé ismeretes. – Van benne egy-két protestans ének is; kettő különösen az üldözések korából, továbbá egy diadal ének, melynek szerzője Bethlen Gábor erdélyi fejdelem. De mennyit kellene idézni, ha minden nevezetest meg akarnánk említeni! Elég legyen mutatványul ez itt közlött költemény 1630-ból, melynek külformája minden azon korbeli verseket meghalad; és sokban hasonlít az irodalmunkban is ismeretes Poe Edgár „Holló”-jához, melyet Szász Károly fordított le.)
(** A versfejek, azaz a versszakok első betűi ezt a mondatot adják? Brandenburgumi Catharina sír.)
Forrás: Házi kincstár. Protestans családilap. 5. évf. 4. szám. Február 18. 1864. Felelős szerkesztő Ballagi Mór. Szerkesztőtársak: Batizfalvi István és Gyárfás Ferenc. Nyomatott Engel és Mandellonál Pest, 1864.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése