(Path, october 11-kén 1863.)
Isten!… e nép hozzád buzgó imát rebeg,
A hála érzete arcán – feléd ragyog;
A szent dal égbe tör, melyet zeng e sereg;
Mert kezed alkotott a kicsinyből… nagyot!…
Leborulok én is, s keblem érzelmivel
Teneked áldozik szerény dicsénekem,
Hisz a te karod az, mely annyi jót mivel,
Te vagy, kiről beszél a mult, jövő s jelen.
Isten! Te megáldád az ujkor gyermekét:
Mert mennyei Urát bátran tisztelheti…
Szent csarnokok állnak e honban szerteszét:
A jelen üdvének beszélő jelei…
És eljövend – sejtem – rövid időn a kor,
a melyben feltünnek a várvavárt napok…
Jelen jövő biztat… csak a mult oly komor!
Egyet mosolyg s megint ölt… sötét alakot…
Oh ha a mult idők éber emlékein
Mélázva elbolyong komor tekintetem:
Könyekbe borulnak gyakorta szemeim:
Vérnyomokat látok a honi téreken…
Óh mert e nép saját magával egykoron
Hitelvekért küzdött – fegyverzaja között,
S a magyar, éretted szent evangyéliom,
Honi rögött honfi vérével öntözött…
De sértve ne legyen e szóval árnyatok
Hitben erős, harcban diadalmas apák!…
Nektek a vész között meg kelle állnatok
s kiküzdnötök bátran a létezés jogát!…
Én Istenem!… mi is leende szent ügyünk,
Ha ti dicső példát nem hagytok örökül,
S szilárd alaptörvényt, a melyre esküszünk,
Melyet a nyers erő soha el nem törül.
Szent harcotok nélkül – tagadni nem lehet -
Kihamvada régen az evangyélmi láng…
Szellemi sötétség… halvány emlékezet!…
Ez maradott volna örökségül mi ránk;
De ha megingának csüggedve lépteink,
S szivünk a harc között gyáván megrezzene:
Százados álmiból riadva ránk tekint,
S dorgál, megint, megedz az ősök szelleme.
S e szellem az első rendületlen alap,
A melyen áll magyar protestans Sionunk…
E szellem… hatalom, mely tesz nagy dolgokat,
Ha szent kegyelettel mi neki áldozunk!…
S im benned is oh nép!… ez ősi szellem él,
Mert égi Uradnak emelsz uj csarnokot,
Minden falad, szent ház, - e szellemről beszél,
Ezt hirdeti minden köved és oszlopod…
S mily szép!… a míg régen jó magyar sziveket
Választa egymástól konok vallásviszály:
Most az egyetértés s testvéri szeretet
Tüze lobog a hon s vallás oltárinál…
E falak is soká dicsően fénylenek,
Mint az egyetértés szilárd emlékei;
Rajtok ragyogni fog jézusi nép, - neved,
S rokon hitü hívek szépsoru nevei.
Melyet ti hoztatok, kedves az áldozat,
Az ég kegyelme lesz érette rajtatok,
Sok századik termend gazdag áldásokat,
Soká megemleget érette sarjatok!…
E háznak állni kell… e csarnok állni fog,
Isten keze leszen őrül e templomon;
Jöjjön akármi vész, jöjjön akármi sok:
Büszkén emelkedel az égbe oh torony!
S a napsugár melyet te visszatükrözöl,
Somogy hegyormain majd messze vándorol,
S fáradt utast távol ekképen üdvözöl:
Ember imádkozzál… míg egyet nyugoszol!…
S a háladal, melyet áldozatul viend
Az ég kegyelmiért szívmélyiből e nép, -
A szél fuvalmain édesgetőn kileng,
S varázs-szavára sok hitetlen is belép….
S megáldja a kezet, - a mely tán rég pihen -
Melynek dicső mive volt egykoron e hely…
A míg kebeléről ének zengésiben,
S hallgatva az igét… lehull a bűnteher…
Igy áldja meg az ég a ti munkátokat,
Hogy sok bűnös szívet itt üdvre vezetend,
S én Istenem van-e áldás magasztosabb?…
Mint látni megtérő rokont és idegent!…
Állj hát Sion büszkén, és törje meg falad
A messze századok jövő viharait,
Hirdesse a szélvész, mely rajtad áthalad,
Hogy mint a szent templom… oly erős itt a hit!…
S te, ki vagy Istenünk, - küldd el szent lelkedet,
Hogy edzze e népet, ha szíve megtörött,
S a jézusi igét is áldja meg kezed;
Igy lesz dicső neved e hajlékban… örök.
Forrás: Házi kincstár. Protestans családilap. 5. évf. 3. szám. Február 4. 1854. Felelős szerkesztő Ballagi Mór. Szerkesztőtársak: Batizfalvi István és Gyárfás Ferenc. Nyomatott Engel és Mandellonál Pest, 1864.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése