(Olvastatott Jeszenszky Ferenc, ág. h. theologus sírja fölött)
Nagy útra készülsz, - még egy búcsúszóra
Állj meg kitárult sírod szélinél,
Melyből a por is, hogy ha üt az óra
Lelkeddel egyesülni majd kikél -
Egy szóra csak, melyet az égi távol
Elkap, mint szél a sáppadt levelet,
De mit szívünk tiszta sugallatából
Küldünk utánad, s ez: I s t e n v e l e d!
Mit is küldhetnénk mi mást t e utánad,
Ki égbe szálltál s minket itt hagyál,
Kinek ott fönn az örök hajnal támad:
Mig itt nekünk nappalra este száll,
S az est után setétlő, néma éjjel,
Melyben csak egy csillag ragyog: a h i t!
S neked ez éj után olyan nap kél fel,
Mely látni enged és meg nem vakít…
Nehéz, nagy iskola a földi élet,
Melyben a végeredmény: s e j t e l e m;
S a köd szemünk elől csak akkor széled,
Ha már a végső óra megjelen -
E földi iskolát te már kijártad,
S a s e j t é s helyett részed már t u d á s-
Tiszta szívednek s kétely nem árthat,
Mely hitel törve mind mélyebbre ás…
Immár elérted, mire mi csak v á g y u n k:
Az Istent színről színre láthatod -
Mikor ér célt a mi sovárgó vágyunk?
- Szemed a fátylon immár áthatott!
Miránk talán kínokkal vár a pálya:
Míg lelked, tested immár megpihent;
Nyugtát szívünk vajh! Hol s mikor találja?
- Te már tudod, látod mi bűn, mi szent?
Minek siratnánk? - - jobb neked az égben?
Mi a halál? – Minek is kérdeni?
Mintha kis gyermekét az anya szépen
Egy karjától a másikra teszi…
S az föl nem ébred, ott is tovább szúnyad,
Mert itt is, ott is a n y j a tartja őt,
S bár néha vészek és viharok zúgnak:
Az anya-gond őrzi a csecsemőt!
Te boldog vagy, oh boldog már örökre,
Ki ifjan, tisztán jutsz az úr elé;
Nem kell a földi jármot húznod nyögve:
Gyümölcsidet a sir megérlelé.
Nem kell nehéz harcot vínod a bűnnel,
Melyben már annyi s annyi elbukott! -
Élted mint könnyü nyári álom tünt el:
Melynek jutalma, hogy mi, már tudod.
Te nem soká pihensz már néma sírba’,
Útadra kisér hő baráti szó, -
Szülők, rokon föléd borulnak sírva, -
- Megsiratva pihenni oh mi jó! -
Ágyad is kész már, jó puhára vetve;
Nem nyomja szíved semmi lelki vád:
Jó könnyü lesz a hant majdan felette,
S tavasszal béfödi zöld pást, virág…
De immár indulsz, - még egy búcsuszóra
Állj meg kitárult sírod szélinél,
Melyből a por is, hogy ha üt az óra,
Lelkeddel egyesülni majd kikél -
Egy szóra csak, melyet az égi távol
Elkap, mint szél a fonnyadt levelet,
De mit szívünk tiszta sugallatából
Küldünk utánad, s ez: I s t e n v e l e d!
Forrás: Házi kincstár. Protestans családilap. 5. évf. 2. szám. Január 21. 1864. Felelős szerkesztő Ballagi Mór. Szerkesztőtársak: Batizfalvi István és Gyárfás Ferenc. Nyomatott Engel és Mandellonál Pest, 1864.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése