Corneille a királyi
hatalommal szoros kapcsolatban álló hivatalnok-polgárságból származott. Atyja kincstári
ügyész olt, szép vagyonra tett szert. A fiát szintén hivatalnoknak szánta. Mint
roueni ügyvéd írta első művét 23 éves korában, egy pásztorjáték-félét, melyet
az egyik híres társulat Párizsba vitt. Rövidesen Corneille maga is Párizsba
ment, és hamarosan jól kereső divatos szerző lett. De hogy milyen kiváló író,
azt 1636-ban a Cid kirobbanó sikere bizonyította be.
A Cid a francia klasszikus dráma gyöngyszeme. Tudta ezt jól Richelieu
bíboros is, a híres államférfi, a francia Akadémia feje, mellesleg szintén
drámaíró. Mégis hajszát indított Corneille ellen azzal, hogy a témát lopta, a
feldolgozás pedig erkölcstelen. A Cid körül
nagy röpiratharc támadt, melyre egy kicsinyes, szavakon nyargaló, hivatalos
akadémiai vélemény tett pontot. Corneille-t végül is megtörte a hajsza. És ha
Franciaországban szinte közmondásos lett is – szép mint a Cid! -, a nagy
drámaíró pályája derékba törött. Nem hallgatott el, csak szigorúan megtartotta
a klasszicizmus tematikai és poétikai szabályait.
Írt még értékes
drámákat, melyekben megtaláljuk nagyságának minden vonását: Horace, Cinna és
Polyeucte a legnagyobbak, de tehetségét egyre jobban elhomályosította a fiatal
Racine. Drámaírói versengésükben végül is Corneille maradt alul.
V. J.(VITÁNYI JÁNOS †)
Fontosabb drámái: Cid; A Horatiusok
(„Horace”, 1640); Cinna; Polyeucte („Polyeucte”, 1641); Pompeius halála („La
Mort de Pompée”, 1641), A hazug („Le Menteur”, 1643); Rodogune („Rodogune”,
1644); Nicomedes („Nicoméde”, 1651).
CORNEILLE: CID
(„Le Cid”, 1636.
Tragédia 5 elvonásban, versben. Fordította: Teleki Ádám 1773, Greguss Ágost
1847, Hegedűs Lajos 1852, Radó Antal 1889, Nemes Nagy Ágnes 1956.
Szereplők: 8 férfi, 4
nő.)
Becsület,
vitézség, hazaszeretet – ezek az eszmék hatják át Corneille költészetét. Ezek
az ideálok hevítik fő művének, a Cidnek hőseit is. A darab cselekménye spanyol
környezetben játszódik, de spanyol külsőségei ellenére igazi francia dráma, a
francia öntudat és hazafiság művészi kifejezése. A francia nép mind a mai napig
nagy, ünnepi,nemzeti drámájának tartja.
*
Magas
kitüntetésben részesül Don Diego, az öreg sevillai főnemes, kinevezik a
trónörökös nevelőjévé. A fényes megtiszteltetés felkelti vetélytársának, Don
Gomeznek féltékenységét. Szóváltásra kerül sok köztük, és Don Gomez a vita
hevében arcul üti Don Diegót. Az agg udvaronc erőtlen keze már nem bírja el a
harcot, ezért fiának, Rodrigónak kell elégtételt vennie a sértésért. Az ifjú
lovagot súlyos lelki válságba sodorja az áldatlan viszály, mert Don Gomez szíve
királynőjének, Ximénának atyja. Ha tűri, hogy az apja ellen elkövetett merénylet
büntetlen maradjon, lovagi becsületét kockáztatja, ha életre-halálra kiáll Don
Domez ellen, elveszíti szerelmesét. Az érzelem irányította kötelességtudás és
az érzelmek harcában, a kötelességtudás győz. A párbajt megvívják, Rodrigo
megöli Don Gomezt. Xiména fájdalma mérhetetlen. Bár tiszta szívből szereti
Rodrigót, nem tehet mást, minthogy atyja halálának megtorlásaként az ifjú fejét
követelje a királytól. Vesszen Rodrigo, ezt kívánja a becsület; de Xiména érzi,
hogy egy perccel sem fogja túlélni szerelmese halálát.
Közben
nagy veszély fenyegeti az országot. A mórok fegyveres hajói megközelítették a
fővárost, s a pogány martalócok bármelyik pillanatban rátörhetnek a védtelen
lakosságra. De a hős Rodrigo időben elhárítja a vészt. Nem vár felsőbb
parancsra, vitéz barátaival meglepi az alattomban partra szálló arabokat, és
kemény tusában legyőzi őket. Sevilla megmenekült. Rodrigót dicsőíti mindenki.
Hőstette jutalmául a király a „Cid” nevet adja neki, ami arabul urat jelent.
Mindez azonban nem tudja megvigasztalni az ifjút. Lelkét a végzetes gyilkosság
bűne gyötri. A szerelmesek szenvedésének a k irály bölcs döntése vet véget. Nem
teljesíti Xiména kérését, nem ítéli halálra Rodrigót, de azt engedélyezi, hogy
a Don Gomez halálát megtorolni kész Don Sancho, aki szintén szereti Ximénát, megverekedjék
vele. A bajvívás győztese fogja elnyerni Xiména kezét. Elkeseredetten,
összetörve készül Rodrigo a párbajra. Elhatározza, hogy nem fogja védeni magát.
Halála hírére Xiména talán megengesztelődik. De a végső percben a leány
feltárja szívét. Megvallja, hogy mindennél jobban szereti Rodrigót, és
egyetlen vágya, hogy ő győzzön. Az ifjú lelke felderül. Testben, lélekben
megújulva veti magát a küzdelembe és győz. Miután megvívott Ximénáért, királya
parancsára újra h arcba indul a mórok ellen, hogy újabb hőstettekkel szerezzen
dicsőséget.
A
Cid nem tiszta tragédia, hanem ”tragikomédia”,
de felfogásában mégis a tragédiaköltő Corneille legjellegzetesebb műve. A
franciák e népszerű drámáját nálunk nem játszották sokszor, a Nemzeti Színház
csak 1853-ban mutatta be (Rodrigo: Szigeti József, Xiména: Laborfalvi Róza
volt). A Rádi Világszínháza sugározta 1955-ben. Legutóbb, 1959-ben a kaposvári
színtársulat játszotta az Ódry Színpadon.)
K. Á. (KREUSS ÁGNES)
CORNEILLE: CINNA
(„Cinna”, 1640. Tragédia
5 felvonásban, versben.
Fordította: Pajos István
1887, Nemes Nagy Ágnes 1959.
Szereplők: 6 férfi, 3
nő.)
A
Cid ünnepölése és meghurcoltatása után 4 évig hordozta, érlelte magában
Corneille ez újabb színpadi művét, s végül az akadémikusok legszigorúbb
szabályainak is megfelelő, klasszikus tragédiát hozott létre. A hiteles ókori
téma nemcsak egyetemes érvényű erkölcsi tanulságával – az önmagán
győzedelmeskedő világbíró uralkodó etikai példájával – hatott a maga idejében,
hanem bátor és időszerű párhuzamot is vont az Augustus és XIV. Lajos uralma
ellen ki-kitörő arisztokrata lázadások között.
*
Augustus
életére összeesküvők törnek: a köztársasági eszmék nevében akarnak
egyeduralmának véget vetni. Vezérük, szervezőjük Cinna, de tudva-tudatlan
valamennyien Emilia vak bosszúszomjának végrehajtói. Az előkelő római hölgy
ugyanis engesztelhetetlenül gyűlöli Augustust, mert az hajdan politikai
ellentétek miatt – nem nézve, hogy egykori gyámjával áll szemben – eltétette az
útjából Emilia atyját. Bár őt ma már lányaként kényezteti, Emilia nem felejt.
Cinna szerelmét azzal a feltétellel viszonozza majd, ha az előbb bosszút áll
érte. Cinnának és összeesküvő társának, Maximusnak talán alkalma nyílnék
Augustust szép szóval is eltántorítani az egyeduralomtól: hiszen a Caesart
kételyek gyötrik népszerűségét és társadalmi, történelmi szerepét illetően, s
éppen tőlük kér tanácsot: megtartsa-e kivételes helyzetét, vagy mondjon le
róla. Cinna kiváló okfejtéssel győzi meg a gyanútlan Augustust uralmának jogos, igazságos voltáról. Az uralkodó –
hiszen ezt a választ várta – hálából Maximusnak Szicília kormányzóságát,
Cinnának pedig Emilia kezét ígéri. A talpig becsületes Cinnát azonban erre már
lelkiismeretfurdalás kezdi gyötörni; elárulja Maximusnak – nem sejtve benne a
szerelmi vetélytársat -, ki és miért buzdítja Augustus ellen. Akkor is tele még
a szíve kétellyel, amikor szerelmével találkozik. Emilia gőgösen utasítja el a
császár szerzette házasság gondolatát, és ragaszkodik a Capitóliumon tartandó
másnapi áldozás alkalmára tervezett merénylet végrehajtásához. A mélyen
megrendült Cinna kénytelen szavának állni, de már arra készül, hogy ha az
uralkodót leszúrta, magával is végez majd. Emilia kétségbeesetten küldi utána
bizalmasát megbocsátó, jó szóval, hogy az öngyilkosság gondolatától eltérítse.
Ezalatt
Maximus elárulja az összeesküvés tervét Augustusnak, azt a látszatot keltve,
hogy ő aga a folyóba vetette magát szégyenében. Augustus megdöbbenése
határtalan: leghűbb emberei, akik csak az imént vették át kezéből fényes
jutalmukat – így törtek orvul életére. Asszonya, a bölcs Livia kérleli:
tanúsítson elnézést a bűnösök iránt – így majd hatalmát, népszerűségét
megerősítheti.
Emiliát
maga Maximus értesíti, hogy a terv kitudódott, s Cinnát már Augustus elébe
idézték. Azt ajánlja Emiliának, meneküljenek ők ketten, hiszen mindent
előkészített már erre az útra. Maximus buzgósága mégis szerfölött gyanús,
Emilia felháborodva utasítja el, és Augustus színe elé siet, hogy osztozzék
kedvese sorsában. Augustus ezalatt felhányva családjuk ősi ellentéteit, Cinna
fejére olvassa a vádat. A leleplezett összeesküvő nem védekezik: büszkén várja
a halált. Ekkor vezeti be Lívia Emiliát, s az uralkodó oly kedves fogadott
leánya magára akarja vállalni mindkettőjük bűnét. Cinna viszont annál inkább
igyekszik csak magára terelni Augustus gyanúját. Élet-halálra szóló magasztos
versengésüket a halottnak híresztelt – Maximus belépése szakítja meg. Augustus
mint megmentőjét üdvözli, de az leleplezi magát: elárulta urát, hazáját, szerelmét,
barátját, már csak a halált várja, hogy megbűnhődjék. Augustus ennyi nemes
szenvedély láttán – uralkodása legszebb győzelmét aratja: saját indulatain lesz
úrrá, s mindenkinek megbocsájt.
A
Cinnát magyarul még nem játszották.
L. M. (LÁZÁR MAGDA)
Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály.
Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése