Elin Pelin, a bolgár Gorkij

Ne tessék megijedni! „Elin Pelin” nem indián csatakiáltás, sem titkos erejű varázsige, sem gyermeki egyedem-begyedem, hanem egy kiváló bolgár írónak a nevel. És tegyük mindjárt hozzá: álneve. mert a pap Ivanov Dimitrijnek keresztelte 1878. július 18-án. „Pelin” ürmöt jelent. Az író tehát a keserű igazmondásnak ugyanazzal a szándékával akasztotta magára – cégérül – ezt a furcsa hangzású ikerszót, amellyel a nemrég elhunyt nagy orosz író „Gorkij”-nak („keserű”-nek) jellemezte magát és írásait.

De mi köze mindehhez a magyar olvasóközönségnek? Hát csak annyi, amennyi a vérrokon fegyvertárs, a bolgárság irodalmának joggal kidukál. Sajnos, az összes szláv népek közül éppen a bolgárok irodalmát ismerjük legkevésbé.

De Elin Pelin azért is érdekelhet bennünket, mert műveiből mesteri és reális rajzát kapjuk a bolgár parasztságnak. Azét a parasztságét, amelyet a világháború végzetes alkalmán kívül eddig jóformán csak nálunk kertészkedő képviselőiből volt módunk valamelyest megismerni.

Elin Pelin műveiben a bolgár paraszti nép minden rejtett tulajdonságával kendőzetlenül és hamisítatlanul, minden álromantika nélkül áll előttünk. Ő az első bolgár író, aki szépítés, folklorisztikai mellékcélok, társadalmi vagy politikai tendencia nélkül fordul figyelmével a nép felé, amelyet néhány éves falusi tanítói működése során bő alkalma volt megismernie. Nem idealizálja a föld népét, nem burkolja célzatos, de sokszor ködös szimbólumokba, mint Petko Todorov vagy Pencso Szlavejkov. Úgy teregeti elénk mindennapi életét, ahogy találja. a feldolgozás azonban a szemléletnek minden realitása mellett is magas esztétikai és morális szempontból történik. A bolgár paraszt az ő tollán éppen olyan igényes irodalmi téma, mint másoknál a nagyvárosok modern nagyvilági élete, vagy a szociális kérdések kusza szövevénye, vagy a történeti múlt. Nem tarka és vigalmas ünnepi alkalmak során mutatja be a falut, hanem keserves verejtékével, sajátos örömeivel és szenvedéseivel, makulás és makulátlan emberségével. És teszi mindezt a legszebb bolgár nyelven, amelyen mindig érezni a költő lelkes lendületét. A bolgár falu rajzában csak Jordan Jovkov és Konstantin Petkanov mérkőzhetik vele.

Bár már tizenhat éves korában jelent meg az első novellája, mégsem mondható termékeny írónak, aminek oka elsősorban rendkívüli lelkiismeretessége és felelősségérzete. Verseket meg éppen csak kivételesen, az életnek valóban ünnepi hangulataiban ír. Ifjú éveiben igen nagy hatással voltak rá a forradalmas Ljuben Karavelovnak és Ivan Vazovnak művei. Iskolás műveltsége igen hiányos volt (csak öt gimnáziumi osztályt és tanítóképzőt végzett nagy keservesen, de annál többet tanult magánúton. Ennek és feltűnő tehetségének köszönhette, hogy kormánya a fiatal írót – aki otthagyta a tanítói katedrát s ekkor már kizárólagosan az irodalomnak élt – pár hónapos párisi tanulmányút után a szófiai nemzeti könyvtár tisztviselőjének nevezte ki, majd pár évvel ezelőtt a Vazev-múzeum igazgatójává.

Első novelláskötete 1901-ben óriási hatással volt kortársaira. Legismertebb művei, novellás kötetein kívül: Föld, Jan Bibijan, Pizo és Pendo c. regényei, ill. ifjúsági művei, továbbá Fekete rózsák c. verseskötete. Mint szerkesztő is a legnagyobbak egyike.

Elin Pelin a bolgár novellának és az egészséges irodalmi realizmusnak kétségtelenül legkiválóbb élő képviselője.

Pável Ágoston dr.

Forrás: Literatura - Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. 187. sz. Bp., 1938. augusztus 1.