Laczkó Géza: Királyhágó

(Regény. Grill Károly könyvkiadóvállalata. 400 l.)

Nemcsak a szakemberek szűkebb köre, hanem az olvasóközönség is régen kijelölte már Laczkó Géza helyét a mai magyar irodalom legelőkelőbb posztjainak egyikére. Tudják róla, hogy páratlanul nagy kultúrájú, biztos szemmértékű író, aki aránylag ritkán szólal meg, viszont mondanivalóját két szempontból is teljes figyelem fogadja: amit mond, az mindig őszinte és százszázalékos írói hitvallás, egyben kerek és tökéletes koncepció; emellett pedig ahogyan mondanivalóját formába önti, az szemléltetően bizonyítja, hogy Laczkó Géza a mind kevesbedő, magyarul valóban tudó írók sorába tartozik.

A Királyhágó – hosszú évek fáradságos munkájának eredménye – nemcsak ezeket a Laczkótól immár megszokott írói kvalitásokat mutatja töretlen tisztaságban, hanem egyben olyan megrázóan érdekes emberi dokumentum is, amelynek őszintesége még világirodalmi távlatba állítva is egyedülálló.

A kis Lányi Dénesről szól a történet, a színésznő fiáról, aki apjától, a híres Szillánghy Dénestől csak az életet kapta, minden egyebet azonban – a nevét is – anyjának köszönheti. Apja neve: nincs – írta már kisdiák korában a különféle célokból eléje rakott kérdőívekbe és ez a „nincs” egész életére ráütötte bélyegét. Don Quijote volt és az is maradt végig, vagy – mint egy elkeseredett pillanatában ő maga mondja – olyan, mint a rendhagyó ige… De azért sorsa tisztán állt előtte: a törvénytelen gyermeknek meg kell mutatnia, hogy hiába taszították ki a megszokott keretekből, azért ő derék ember lesz. És ha nem lehet az egész ország előtt a 48-as hősnek unokája, majd valamikor az ő unokája fogja büszkén emlegetni nevét, melyen új, híres családot alapít.

Nehéz a Lányi Dénes sorsa. Lépten-nyomon tapasztalja, hogy az élettel is úgy van, mint a hegedűvel: gyakran melléfog. Mások olyan könnyedén vágják ki magukat a legnehezebb helyzetekből is, és ő a legparányibb akadályon is felbukik. Vágyik a nagy boldogságok után és a kis boldogságok elől elszalad. Elsuhanó rozzant szekerek után fut és a kínálkozó hintóba nem ül be; gyémántmezők felé rohan vágyaival és közben a talpa alá kerülő apró briliánst vakon a sárba tiporja… Bizony, nehéz keresztet visznek ezek a kis Dinik és csak nagy ritkán akad köztük olyan talpraesett legény, mint ez a Lányi Dénes, aki felveszi a harcot sorssal és emberekkel, rosszindulattal és mellőzésekkel, az élet ezernyi természetes és nála különös erővel jelentkező megpróbáltatásaival. Itt-ott szinte már úgy látszik: a helyzet reménytelen. Azután kiderül újra és újra, hogy Dinit nem lehet legyűrni és minél mélyebbre nyomják őt erkölcsi, szerelmi, társadalmi és gazdasági bajok mocsarába, annál hamarább és annál nagyobb erővel ugrik ismét talpra.

A színésznő fiából egyéniség lesz és ez az egyéniség nem hajlik meg a különböző, tálcán hozott kompromisszumok előtt. Átküzdi magát a világra eszméltető gyermekéveken, a tanulás és ismeretszerzés korán, hogy azután a saját lábára állva találja meg helyét ebben a zavaros és ellenségekkel teletűzdelt, különös világban. Persze, közben sok olyasmi történik, ami Lányi Dénes életében fontos és jellemző epizód, a könyvben pedig nagyszerűen megrajzolt fejezet: megismerkedése a „családi élettel” a Szillánghy-birtok cifra zagyvaságában; a törvénytelenség sorsára eszmélés az ugyancsak törvénytelen Luccheni gyilkos merényletén keresztül ; katonai pályájának ravasz és sötét elgáncsolása: esete Marával, a kis cigánylánnyal; botorkálása az idegen nagyvilágban; első szerelme, akiről „sohasem tudja meg, hogy pokoli rágalmak sarával megdobált angyal vagy méltatlanul oltárra állított lotyó”; „Cimpilimpi Adél” furcsa története; végül pedig egy nagy szerelem összeomlása után szerelem dacból, majd házasság – itt érkezik el oda, ahol azt hiszi, hogy révbe ért, pedig az új indulások már várnak reá…

Lányi Dénes életsorsának rajza a legfontosabb a „Királyhágó”-ban és ez teszi a regényt az irodalmi újdonságon túl komoly és maradandó értékű eseménnyé. Emellett természetesen figyelemre méltó a háttér is: a régi Erdély és a régi Kolozsvár, majd a vajúdó új magyar irodalom Bródy Sándor Jövendő-jével, végül pedig a Bartoniek-éra Eötvös-kollégiumának színes és hol kellemes humorral, hol könnyes emlékezéssel való megjelenítése. Laczkó Géza könyve nemcsak érdekes és kitűnő regény, hanem egy boldog magyar kornak bátor kézzel, szeretettel, de önámítás nélkül meghúzott keresztmetszete is. Ez a boldog kor – úgy éreztük – végleg és visszahozhatatlanul elmúlt, Laczkó azonban most visszahozza egész levegőjével, embereivel és eseményeivel egyetemben. De nemcsak visszahozza, hanem egyben meg is rögzíti eljövendő generációk számára azt a mai napság annyit szidott, de – úgy látszik – mégiscsak becsületes korszakot, amelyben – hogy is mondja a történet? – elindult egy szegény, apátlan kis fiú és minden segítség nélkül, tisztán saját erejére és képességeire támaszkodva eljutott a huszadik század majd megírandó irodalomtörténetének egyik legszebb lapjára.

(k. i.)

Forrás: Literatura - Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. Bp., 1938. július 1.