„A
rossz misztifikátorok csirkefogók, míg a jó misztifikátorok egyúttal jó írók is
voltak”, - állapította meg Jacobs Thomasius, lipcsei professzor, a 17. század
második felének kiváló humanistája. Faludy Györgyöt sokat támadták misztifikációi
miatt, de ragyogó irodalmi kvalitásait még ellenségei sem tagadhatják meg tőle.
Bűnéül azt rótták el, hogy Villon és más klasszikus költők neve alatt írta
verseit, de ilyen misztifikációt nem kisebb költők követtek el, mint
Macpherson, aki Ossian állítólagos énekeit jelentette meg és művével döntő
hatást gyakorolt a 18. század irodalmára, vagy Chatterton, az angol irodalom
egyik legnagyobb zsenije, aki első kötetét Rowley-nek, a 15. századbeli
költőnek neve alatt adta ki, nem szólva Goethe Westöstliher Divan-járól és a
magyar Thaly Kálmán kuruc verseiről. A lényeg az, hogy amit Faludy nyújt, az
ragyogó irodalom. Egyébként ő maga sem tagadja az „átköltést”, amikor
Villon-kötetében Babits Mihálynak Wilde- és Tennyson-fordításaira hivatkozik,
amelyeket „a szerző csak szerénységből nevez Wilde vagy Tennyson verseinek”.
Ebből
a szemszögből kell tehát nézni Faludy György két kötetnyi műfordítását: az Európai költők antológiájá-t
(Cserépfalvi-kiadás, 317 oldal) és a Dicsértessék-et
(Singer és Wolfner-kiadás, 94 oldal).
Az
első kötet három korszaknak – a renaissance-nak, a 19. század első felének és
századunk első három évtizedének – azokat a költőit szólaltatja meg, akiknek
költészetét a békevágy és a szabadságvágy sugallta Természetesen magyar költők is
szerepelnek az antológiában, Batsányitól, berzsenyitől és Csokonaitól kezdve,
Ady Endrén keresztül a ma élő nagyságokig. a zöme azonban mégis fordítás a
verseknek. Német, francia, angol, olasz és orosz költőket szólaltat meg a
kötet. A nagyszerű orkeszter sokféle hangszeren keresztül, hangok számtalan
változatával gyönyörködtet, de a vezető szólam minden tételben azonos. a
humanizmus tiszta dallama.
A
Dicsértessék-ben a katolikus líra
remekeit ültette át zengő magyar nyelvre Faludy György. Javarészt középkori
himnuszok és énekek, egyházatyák filozofikus költeményei teszik a kötetet, de
akad benne az antik Róma idejéből való vers és mai Rilke-költemény. Mindegyik
egyformán az igazi krisztusi eszmény szellemét reprezentálja.
A pompéji strázsán című kötetben
(Officina-kiadás, 91. oldal) végére a maga neve alatt áll elő Faludy György,
egész sor ragyogó versével.
- - ősélménye árad itt a
szivnek,
hogy úgy zeng, mint egy
éji vizmosás,
írja
a meséskönyvről és egyben definiálja saját költészetének egyik varázsát. Nem
hiába érez erős rokonságot a déli latinsággal ez a fiatal költő, benne is a
déli temperamentum ereje lobog és a déli fajta intenzív érzékelő készségével
éli át a szellemi élményeket is.
Ritka
erős, briliáns formakészsége avatja kitűnő műfordítóvá és belső ritmusának
nagyszerű lüktetése adja verseinek különös vonzóerejét. de a gondolati tartalom
sem marad el a forma mellett: dúsan buggyan minden sorában erős
képzelőtehetsége, egyéni látása és – ami lírájának belső tartalmát legjobban
emeli – egyetemes lelkiismerete, az az emberi felelősségérzet, amely a tiszta
katolikummal és a humanizmus lényegével egyformán egyezik.
Szeret
a múltba fordulni, de nem menekülésként, hanem azért, hogy erőt merítsen onnét
és analógiákat keressen. A ma nehéz napjaival szemben nem az ellágyult lírikus
jajongó pózát ölti fel, hanem a harcos humanista kemény páncélját. és így inti
– közvetve – a mai kor reményvesztett polgárát.
Fanyar kor jő. Maradj
ember a gáton,
az éjsötétben is Civis
Romanus,
s utolsónak menj
meghalni, mint Vars
a vert sereg után. E vak
világon
ugyis mindegy, lesz-e,
ki süppedő
sirod felett, e rozzant,
sárga csonton
Páris táján majd egykor
verset mondjon
arab, japán, vagy néger
verselő…
A
filozófus messzenéző, távoli összefüggésekre felfigyelő hangja ez, amely dúsan
zengő, erőteljes, nagyszerű hangszerből orgonázik feléd.
(r. m.)
Forrás: Literatura -
Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. 187. sz. Bp., 1938. augusztus 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése