Németh Andor: Mária Terézia

(Grill Károly könyvkiadóvállalata. 196 old. Több képpel.)

Kevés uralkodó akad a világtörténelemben, akit annyira ellentétes szempontokból ítéltek volna meg, mint a Habsburg-család utolsó sarját, Mária Teréziát. Hol magasröptű politikusnak, hol háziaskodó katuskának, hol kéjelgő Messainának, hol a férjére féltékeny sokgyerekes családanyának, hol bigott erénycsősznek, hol a klerikalizmus és a jezsuiták ellenségének, hol pedig Magyarország gazdagsági rabszolgasága felidézőjének hirdetik a historikusok. E sok ellentmondó vonásból egységes és emberileg is elhihető képet alkotni annál nehezebb feladat, mert hiszen már maga a kor, amelyre Mária Terézia rányomta a maga egyéniségének bélyegét, tépett világszemléletű s a história egyik leghatalmasabb salto-mortaléjának ugródeszkáját jelenti.

Mária Terézia atyja még a császár-istenség spanyol grandezzájával kezeli az abszolutizmus korbácsát, de Mária Terézia lányának feje a párisi giljotin bárdja alatt hull a fűrészporos kosárba. A kor – minden látszólagos bécsi „gemütlichkeit” ellenére is – szinte kitapogathatóan ideges s II. Józsefen kívül alig akad ember az egész Monarchiában, aki a közelgő istenítéletet előre érezné. Legkevésbé maga Mária Terézia, aki ifjú korának minden megpróbáltatásai ellenére is javíthatatlan optimizmussal nézi-tűri a világ folyását s irányítja a kissé barokkos nehézségű bécsi rokokónak nyárspolgárias cikornyáit. Németh Andor könyvének igen nagy érdeme, hogy éppen ezt a légkört pompásan érzékelteti: valósággal benne élünk Schönbrunn sárga-zöld levegőjében, olcsó Louis-quatorze-imitációjában, az utolsó alkimisták torz fantazmagóriái közepette, a magyar gárdisták romantikus-ingujjas világában, az elkésett chevalier-servant-oknak - Hajdiknak, Grassalkovichnak – ma már kissé nehezen értelmezhető lojalitás-áradata közepette. Még elrémlik a középkori zsidóüldözések fanatikus lelkisége, de már előre veti árnyékát a jozefinizmus cenzúramentes elvilágosultsága. Németh Andor nem retten vissza az ún. kényes kérdések taglalásától sem, t.i. Mária Terézia állítólagos szerelmi viszonyainak felderítésétől. A históriaírás régóta tisztában van azzal, hogy a sok gárdista-történet s más gáláns kaland nem egyéb, mint a Berlinből kiinduló Habsburg-ellenes propagandának itt ragadt mérge; de Németh Andor még a nehezebben tisztázható kérdésekben is – mint pl. Mária Terézia saját kezű, máig is megmaradt levele ügyében, ahol Grassalkovichnak a kettejük közös gyermekeiről ír az uralkodónő – megtalálja a királynőt minden vád alól tisztázó emberi magyarázatot: a királynő csak a közös aggodalmaik és közös bánatuk idején született gyermekeit nevezi „unsere Kinder”-nek. Németh Andor igen helyesen és jó históriai érzékkel állítja Mária Teréziát piedesztálra. A királynő egész egyénisége ellene mond a rája szórt rágalmaknak, már amennyiben azok a nőiségét érintik. Politikai tekintetben persze kevésbé ártatlannak ismernők az utolsó Habsburg-ivadékot. A bajor-örökösödés kérdésében vitt politikája például – amelyről immár majd száz évvel ezelőtt rántotta le a leplet a volt bécsi levéltárigazgató, Joseph Hormayr báró – egyáltalán nem menthető. Itt Mária Terézia, csakúgy, mint nem egy őse a magyarokkal szemben, egyszerű okirathamisítással operált, amikor I. Ferdinánd császár híres testamentumában a männliche Erben szót titkárával, a később államtitkárrá avanzsált Bartensteinnel eheliche Erben-re „javíttatta át”, s ezzel egyszeriben egész Európát, mindenekelőtt persze a Wittelsbachokat állította kínos meglepetés elé, utóbb maga Mária Terézia is érezte ennek a suskusnak nyomasztó súlyát: a külföldi osztrák követségekhez küldött körlevélben egy Hartmann nevű volt osztrák diplomatát állított be valószínű hamisítóként, egyébként pedig élete végéig „tüzes parázsnak” érezte ezt az ügyet, ahogy Hormayr a királynőről nyíltan megírja. – Németh Andor könyve az annyira hiányos magyar Habsburg-i irodalomnak igen értékes gyarapodása.

Forrás: Literatura - Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. Bp., 1938. július 1.