(Révai-kiadás. 342.
oldal.)
Egy
ártatlanul elítélt politikai fogoly börtönélményeit meséli el finom hangulatú,
elmélyedő regényében modern katolikus irodalmunk publicistája, aki átélte a
történteket, mert 15 hónapig szenvedett egy másik állam börtönében, de a regény
hősét nem önmagáról mintázta. A hős: az elkényeztetett, nagy luxusban nevelt „fiatal
herceg”, aki számára rendkívül súlyos megpróbáltatás a börtönélet, de mégis
termékenyítő hatással van rá, mert itt ébred önmagára, itt találja meg életcélját
és itt tanulja meg értékelni a lélek szabadságát. Aradi Zsolt megrázó portrékat
fest cellatársairól és hiánytalanul érzékelteti a börtön „társadalmának” furcsa
levegőjét. Igen érdekes pszichológiai momentumokra mutat rá. Ilyen például az,
hogy a börtön lakói közül egyik sem ismeri el vétkes voltát. őszintén
ártatlannak hiszi magát valamennyi. A bűn ténye szinte kiesik emlékezetükből. „Mintha
különös átmeneti, ködös,transzállapotban markolták volna meg a kést, törték
volna fel a kasszát, nyúltak volna bele a pénztárba… A bűn, mint „külön dolog”
lebegett felettük, amely véletlenül szólt bele életükbe.” – Különös és meglepő
tény, hogy az első hetek feldúlt idegállapota után a fogoly – már nem vágyódik
vissza a világba. Szinte jól érzi magát. Nem hiányzik neki a külvilág. Valahogy
jólesik neki a fegyelem, a nélkülözés, a szenvedés. Mi ez? Erőpróba, hogy
mennyit bír ki az ember? Pszichoanalitikus talán az önkínzás örömének mondaná
ezt az állapotot az ártatlan fogolynál és a bűnhődésvágy kielégülésének a
vétkesnél. A filozófus inkább azzal magyarázná – és az író is erre hajlik -, hogy
a szabadság nagyon relatív dolog. Illúzió csupán. Mert alig veszti el egyik
béklyóját az ember, illetve egy társadalom, máris másikat kap helyette. A
börtönben a falak és a zár akadályozza szabadságában, odakinn – a más emberek
akarata, a törvény, a rendeletek, a szokások, az előítéletek. Számtalan
tilalomfa áll utunkban a legegyszerűbb cselekvésnél is, az élet majd minden
vonatkozásában. De megszoktuk azokat és már ritkán vesszük észre őket. Mi hát a
szabadság? – tűnődik a fogoly és mindenkitől más választ kap rá. Az egyik azt
feleli, hogy „a szabadság a jóakaratú emberek között van és ezért csak a
jóakaratnak van joga uralkodni a földön”, a másik azt válaszolja. „Isten a
legnagyobb szabadság”. A fiatalember csak azt tudja, hogy „nem azok a szabadok,
akik kinn vannak és nem azok a rabok, akik a rács mögött alszanak”. És amikor
kiszabadul: elindul, hogy megkeresse az igazi szabadságot, amelyet érzése
szerint a lélek régióiban kell megtalálnia.
Forrás: Literatura -
Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. Bp., 1938. július 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése