A
Duna-Dráva szögének egy azóta nyoma veszett falucskájából indult el Pécsre,
majd onnan Itáliába egy hajdani vézna, álmodozó fiúcska: Csezmicei János. Anyai nagybátyjából, a pap, az autodidakta Vitéz
János főúri nevelőből, titkárból püspök lett és pártfogásába vette a nepos-t, a falusi bocskoros-nemes
ácsmester fiát.
A
15. század közepe, a rinascimento, a humanizmus mámoros kora. A középkori
nemzet- és államalakulások homályos korszaka lezárult. Kialakult az európai
nemzetek képe. Kelet felől már a kereszteshadjáratok lebbentették fel a
titokzatosság fátylát, dél és nyugat felé vakmerő hajósok indulnak felfedező
utakra. A középkor mélységes lelkiségébe, ahol szépség és vadság, kultúra és
babona, kutató emberi szellem és atavisztikus indulatok homályos zűrzavarba kavarodtak
össze, reflektorként új meglátások világítottak be. Lomtárakból és a föld alól
előkerült tudományos, irodalmi és képzőművészeti alkotások fényénél rendeződnek
az eszmék, a tudományos, művészeti, jogi és politikai törekvések,
berendezkedések. Az ókor hatalmas kultúrájának megismerése forradalmi lázba
hozta Európa intellektueljeit és új hajtásokra ihleti a szellemeket. Új világ
van születőben, új testi és új szellemi világ.
A
humanizmus világának tűzhelye, Itália, ekkor lendül fényének csúcsára. Hajói,
kereskedelme versenytárs nélkül uralkodnak a Földközi tengeren. Iskoláiból az
ókori kultúra teljességének ismeretében kerülnek ki az ifjak tízezrei. Pompás
paloták emelkednek, Mantegna, Leonardo da Vinci és az új művészet más héroszai
már működnek és szépséggel töltik meg a világot…
Itt
a meleg délvidéki ég alatt, kultúrával és féktelen életkedvvel telt világban
virult az első magyar műköltővé Csezmiczei
János Janus Pannoniusszá. Mámorosan énekli nagyszerű korának dicséretét:
De fényes korunknak akadhat-e
párja?
Tán az aranykor is újra
visszaszállna…
Sok Athén van mostan,
táborok, vezérek,
új dolgok születnek,
múltak újra élnek.
Korunkban az ember azt
is hihetné már,
hogy mostan él Sándor
vagy Julius Caesar.
Napunk versenyezhet
fényes napjaikkal
s minden szellemet a kor
tettekre sarka. –
Eszemadta dolgok,
mesterség, művészet,
akár hajógyártás, akár
hadigépek.
Van sok csodás jármű,
mérnök, feltaláló;
Phaedra asszony akad
most is, intrikáló;
Endymionhoz jár titkon
sok Szeléne;
szobor is – különbet Feidiasz
sem vésne.
Venus ha van, támad
festője, Apellesz.
Büszke Tyrusz, Szidon
most is hamu, por lesz.
De születnek szobrok,
gyúl a bibor éke,
rengeteg paloták
merednek az égre. –
Eltünt a Labyrinth,
leomlott Babylon;
hol a templom, melyet
épített Salamon,
óriás Kolosszus,
mauzoleum, gulák?...
De nézd, ott a tengert
fényes hajók túrják,
egy-egy mozgó sziget,
egy-egy tornyos város,
evező, vitorla, árbóc
olyan számos…
Se szeri, se száma most
a dalnokoknak,
soha ennyi babért költők
nem arattak…
Róma harci rendje, nézd
csak, újra éled,
körsáncokat ásnak,
védőárkot mérnek…
De ha vártörésre
kerülnek a dolgok,
nemcsak vetők vannak és
guruló tornyok,
faltörő kos helyett –
ezt nem tudták hajdan,
dörgéstől riadtak akkor
csak viharban –
bőgő vastorok vet mostan
kő-villámot…
Nyolc
éves korától tizenkét éves (Marcellus)
koráig tanul Janus Ferrarában az európai hírű Guarino mester keze alatt.
Csodagyerek volt. Korán megnyilvánuló latin verselő virtuozitása tiszteletet és
meglepetést keltett: hiszen „barbár” volt, nem itáliai! Mégis túltett Róma bennszülött
letéteményesein. Sziporkázó epigrammái, hosszú panegyricusai hírt és dicsőséget
biztosítottak számára már, mire átköltözött Padovába kánonjogot hallgatni,
doktorálni. Ez már a jövendő karrier érdekében történt.
Mihelyt
Mátyás király trónra lépett, 1458-ban Janus Pannonius itthon terem
Magyarországon és a fiatal király az alig huszonnégy esztendős ifjúnak gazdag
stallumot biztosít: a pécsi püspökséget. Viselt királyi alkancellári,
személynöki és macsói báni hivatalt is. De sem itthon, sem püspöki méltóságában
nem érezte jól magát. A pápa évekig késett megerősítésével, hiszen a fiatal
püspök istentelen és egyházellenes epigrammákkal előzőleg már alaposan
kompromittálta magát. Itália nagyvárosai, mozgalmas élete, dús kultúrája
helyett itthon csendes, sivár életű országot, kövér urakat talált, a déli
verőfény helyett zordabb éghajlatot. Eleinte szorgalmasan versel Mátyás
királyról és az udvari poéta szerepét játssza, de versei nem találnak
visszhangra. – Mátyás udvara csak jóval később, Janus halála után vált
kultúrközponttá -, és a költő elkedvetlenedik, elhallgat.
Magyarország
a 15. század közepén nagy, egységes, gazdag ország. Bizánc már nem létezik,
Oroszország akkor van születőben. Átmenetileg Magyarország Kelet-Európa vezérlő
nagyhatalma. A belső bomlás jeleit és azt, hogy az erejét meghaladó nagyhatalmi
szereplés felőrli, csak prófétai szem vehette volna észre. A török áfium, német
maszlag még elképzelhetetlen távol volt… Itt is megvirradt már az újkor. A
rinascimento, a humanizmus ide is beköszöntött. Templomok, paloták épülnek,
könyvtárakat létesítenek. Festők, szobrászok dolgoznak. Janus Pannonius
nagybátyja és pártfogója, Vitéz János – most már esztergomi érsek – beszédei és
levelei már világviszonylatban is tiszteletet keltenek a magyar humanizmus
szárnypróbálgatásai iránt. De az új szellem csak most terjed. A jövő nemzedék
magyar humanistái még fiatal diákok. És Janus Pannonius magára van hagyva.
A
kényszerű tespedés, a mind jobban elhatalmasodó sorvadás testi fájdalmi közt
mégis lelki levezetést keres. Így születnek meg Janus Pannonius magyarországi
elégiái, költészetének legbensőségesebb darabjai. Öt költeményben szól
betegségéről, a magyar irodalomban Reviczky Gyuláig nem hallott halálváró,
halálfélő versekben; három fűződik halálesethez, három vészes természet
jelenséghez. Ebben az időszakban csak két elégiája képvisel derűsebb hangot.
Állandóan
lehangolja betegeskedése, amelyet fokoz, hogy zászlós úr létére, személyesen is
táborba kell szállania a török ellen.
Költő vagyok bár,
háborúba mentem,
hol széllábú lovas török
csatáz;
nyilzápor sem riasztott
vissza engem,
de minden vasnál
szörnyűbb jött: a láz!
(I. könyv 9. elégia)
A
királlyal is ízetlenségei támadnak, amelyek mindjobban kiéleződnek. Egyszer,
követjárásban megfordul még Rómában, de hiába vágyódik oda vissza, többé nem
láthatja. Mi tartsa a lelket a meghasonlott költőben? Előveszi az iskolás
korában tanult filozófiát, az újplatonizmust. Lélekvándorlás és mitológiai hiedelmek
az a pótvallás, amelybe a halódó püspök menekül. Így halad a vég elé.
Ingerülten,
mindennel meghasonlottan, mindennel leszámolva rohan bele egy Mátyás elleni
összeesküvésbe. Vagy talán ő maga szervezte? A csíny megbukik. Janus Pannonius
nem kér és nem fogad el kegyelmet. Makacsul védekezni próbál, aztán kincseit
összeszedve menekül. Végre. Vissza. Itália felé. De nem jut odáig. A horvát
erdőségekben lévő kis Medvevárban végez vele a betegség. Évtizedes vergődő
megalkuvás után tragikus, költői befejezés.
Szent
Istvántól Ady Endréig – hosszú út. Sok magyar zseni gyújtotta meg ez idő alatt
fáklyáját Nyugat tüzén. Ami Ady Endrének Páris, költészetének megihletője,
kifinomult, kulturált lelkének tűzhelye, otthona, az volt az ötszáz év előtti
magyar zseninek, Janus Pannoniusnak Itália. S miképpen hazátlanná lett hazájába
Ady, mert nagyobb, magyarabb volt kortársainál, akiket megelőzött, ugyanúgy
társtalanul állt, tehetségében elakadt, lelkében meghasonlott régi-régi
poéta-őse, Janus Pannonius.
Ő
az első magyar a világirodalomban. És ő az első magyar műköltő. Másfél századon
át a magyar humanista költők példaképe, mestere. Nemzeti-kulturális öntudatot
jelentett az utókor számára. Aztán mégis feledésbe ment. A nemzeti nyelv újjászületése,
megerősödése kiszorította. De mégis meg kell ismernünk. Mert a magyar
irodalomnak kimagasló alakja. A 15. századnak központi, korszakot jelentő magyar
írója. Megismertetését és rehabilitálását szolgálja készülő teljes magyar Janus
Pannonius-fordításom.
Elkésett?
Talán igen. Én mégis hiszem, hogy nem. A sporthírlapok és detektívregények előre
törnek, a humán tudományok háttérbe szorulnak. A technika irtózatos diadala, a
természettudományos világnézet szörnyű válsága, a nemzeti ellentétek, a
társadalmi gyűlölködés mai idején a lelkek keresik a humanizmushoz, az
emberiességhez visszavezető utat. A humanizmus. egységesebb, szebb, okosabb,
testvéribb Európa évszázadokig készült lelki épülete, örök ideálja.
Janus
Pannonius érték a mi számunkra, mert nagy magyar költő volt a 15. században és
érték, mert humanista volt.
Geréb László
Forrás: Literatura -
Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. Bp., 1938. július 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése