2018. nov. 24.

Hriszto Botev (1848-1876): Az én imádságom




Igazságos nagy Istenem,
nem te, ki trónolsz fenn az égben,
hanem ki lelkünkben lakol,
ki benn pezsegsz, dobolsz a vérben.

Nem te, Nagyúr, aki előtt
papok, barátok térdre hullnak,
kihez tömjén leng és kinek
a sápadt gyertyák lángra gyúlnak;

nem te, ki porból alkotád
az asszonyt és a férfit egykor,
hogy kitaszítsd őket s nyakukra
szakadjon vak nyomor, veszett kór,

nem te, kinek díszt öltenek
cárok, pápák és pátriárkák,
s kinek nevében a szegényt
a földi édenből kizárták;

nem te, ki a szolgák hadát
tanítgatod koldulva tűrni,
s ki a halál torkába őket
híg reménnyel itatva küldi:

nem te, ki kapzsiságot és
hazugságot hízlalsz a földön
s engeded, hogy a gyönge nép
hatalmasok jármába törjön –

hanem te, Isten, értelem
Istene és szegények, árvák
fölemelője, - jöttödet
a nyomorultak nyögve várják.

Nagy Isten, - szítsd szívemben a
szabadság lángoló szerelmét,
hadd essem el a harcmezőn,
ó, hadd, hogy hő vágyam beteljék!

Ne várjon immár hasztalan
hazám megrugdalt, drága népe:
szabadító sugárodat
villantsd a gyásszal terhes éjbe!

S érintsd meg ajkamat, hogy az
igazságot hirdesse zengve,
s add: hangomat ne nyelje el
a puszta gyilkos, tompa csendje!

Ford.: Képes Géza

1 megjegyzés:

  1. Minden sora ma ( is ) elgondolkodtató...igaz... Üdvözlettel bolgár testvéreinknek... Atanáz testvér

    VálaszTörlés