2018. nov. 24.

Stéphane Mallarmé (1842-1898): Szonett




Te édes, messziről s közelről, s oly fehér,
oly gyönyörű, Mary, hogy ritka és csalóka
illatra gondolok, mely fátyolos-fakóra
kopott kristályüveg vázából rejtve kél –

Te látod éveim, s tudod, hogy bennem él
határidőtlenül ugyanegy rózsa bokra,
s ugyanegy nyár virít vakító mosolyodra,
a nyár, mely múltba hullt, s messze jövőbe ér.

És szívem éjszaka szólni szeretne olykor,
vagy, mely rád illenék, a legszebb névre gondol,
a fölujjong holmi szón, mely dibdáb suttogás

testvéri szájon, ám – kincsem csöpp foglalatja
te megtanítsz reá, hogy íze-méze más,
amikor csöndesen rácsókolom hajadra.

Ford.: Nemes Nagy Ágnes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése