Én hiszek!
Akármit mondtok is, ti gyáván búvók,
a tőlünk harácsolt, féltett kis vackon!...
Akármit hirdettek… „lemondást”… „békét”…
A rejtett aranyak csörgését hallom…!
S én hiszek!...
Én hiszek!
Kárpátunk bástyáit szerte nem hordják!...
És a Vág vizének útja nem Prága…!
A Szamos, a Maros ölünkbe siet…
És felénk integet a Bánát virága…!
Én hiszek!...
Én hiszek!
Csonka test fájdalma szívekbe nyilal,
S imára nyílik még a munkás ököl…
Egyszer csk összefog mindenik magyar
És akkor… előre!...Vág, pusztít és öl!
Én hiszek!
Én hiszek!
Körülünk nyüzsgő sok apróféreg!
Nem kérek kegyelmet a porban sírva!
Én várom a hajnalt… a felkelő napot, -
S nem fekszem előre megásott sírba!
… Én hiszek!...
Forrás: A Természet 19.
évf. 1-2. sz. 1923. jan. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése