- CXXXVII. zsoltár
dallamára –
Örök törvény, hogy napjaink lejárnak,
Átmegy rajtunk hatalma a halálnak;
De ebben is új törvény szól nekünk:
Életre kelt s elaltat Istenünk,
Mulandóság ösvényén át vezet be,
Álom-létből a végtelen életbe.
Nem veszhet el, mi Istennek egy, rokon,
Bízva állunk e hittel a sírokon.
E törvénynél nagyobb, szentebb nincsen:
Mi Istennel és velünk az Isten.
Ki ő benne jó Atyját megtalálja,
Szebb életre serkenés a halála.
Óh! drága hit, hajnalfénye az égnek,
Szebb hazába világító szövétnek!
Ragyogd át a mulandóság földjét,
szenteld meg a szeretetnek könyjét,
Emeld fel a végtelenbe lelkünket
Most és akkor, ha nappaink letűnnek.
- XXXV. Zsoltár
dallamára –
Napok, évek, jönnek, múlnak,
Eljön majd az utólsó nap,
Összetartó erőnk megrendül
Porhajléka lelkünknek ledől.
Sorsunkat két égi angyal
Siratja meg könynyel, jajjal:
Koporsónknál a szeretet,
Sírunknál az emlékezet.
Majd jön fénynyel a harmadik
Vigasztaló angyal, a hit,
Nyomán a menny békéje támad,
Megszentelődik a bubánat.
A szivbe száll titkon, lassan,
Zengő szava édes balzsam.
Ne sírjatok! nincs enyészet,
Az elmúlás örök élet.
Forrás: Sárospataki Lapok 15. évf. 7. sz. 1896. febr. 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése