Hová szálljak, merre repüljek,
Mit gondoljak, mit énekeljek
Pipogya kornak hitvány gyermeke,
Én szegény magyar, vérző, - semmi se…
Egekbe nyúló kősziklákra másszak,
hogy csúcsaikról messze, messze lássak,
Rohanó folyó, vad szélvész legyek,
Hogy meghalljanak völgyek és hegyek!?...
Feloszoljak napfénybe, holdsugárba,
Legyek sas, vagy kis énekes madárka,
Hogy felfoghassalak, megértselek,
Hogy csodáljalak, hogy szeresselek!?...
Óh nagyon nagyja! – magyar tünemény,
Legfényesb csóva a nap üstökén,
Mi is voltál egykor és mi levél,
Honnét jövél, merre, hová tünél!?
Mi vagy te, láng, föld, pára, levegő,
Őstiszta vér – szívünkben lüktető,
A magyar föld bánata, illata;
Vágy, remény, mely el nem múlik soha!?...
Dühöngő orkán, lágy furulyaszó,
Elringató, - majd harci riadó,
Szikrázó csillag jégcsúcsok felett,
Fény, izzó hő, mi napban született!...
Minden, minden vagy, ami kell nekünk,
benned van egész magyar életünk,
Bennünk vagy és mi tebenned vagyunk,
Egymással élünk, egymással halunk…
Forrás: A Természet 18.
évf. 23-24. sz. 1922. dec. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése