Hótól fehérlik, nézd, Soracteorma,
Bokor s fa görnyed zuzmara alatt,
A folyamok mind jégbilincsbe verve,
Csobogó hab medrükben nem halad.
Rakj fát a tűzre, éleszd, hadd lobogjon
És tégy elénk, amely már rég kiforrt,
Sabini kancsók öblös üregében
Búgyilkoló, négyéves tiszta bort!
A többit bízd az égi istenekre,
Ha ők akarják csillapul a szél,
S vihar szüntével kőris, ciprus ágán
Nyugodtan áll a zöldelő levél.
Ne kérdezd azt, hogy mit hoz majd a holnap,
Ha reggre virradsz, nyereséged az,
A táncot és szerelmet oh ne vesd meg,
Míg életedben tart a szép tavasz!
Míg őszöd eljő, járd a harcmezőket
S az éjjeli találkán megjelenj,
Ott lágy enyelgés, édes suttogás közt
hölgyed karjában részed lesz a menny.
Keresd a lányt, ha elbúvik s kacagja
Rejtekhelyén, amint kutatsz körül
És elrabolt csókokkal zálogold meg,
Csak szóval tiltja, szíve – az örül!
Latinból fordította:
Zoltán Vilmos
Forrás: A Természet 20.
évf. 1-2. sz. 1924. jan. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése