Ugy elnézem szép arcodat: milyen halvány, sápadt,
Eltagadod, mégis látom, hogy kinoz a bánat,
Mosolygásod erőtelen, mint téli nap fénye,
S néma könny az életednek szomorú regénye.
Kijárok a füzes partra, hova veled jártam,
Amikor még kék szemedben igaz mosolyt láttam.
Hallgatom, hogy zúg a füzes: így kell annak lenni,
Ha lelkedet olyan könnyen meg tudta más venni.
Forrás: Magyar
Uriasszonyok Lapja V. évf. 31. sz. Bp., 1928. nov. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése