Idők mulása, bús emlékezés,
Meddig gyötröd e hősi nemzetet,
Mikor telik be sorsunk teveled,
Vagy átkos szenvedésünk még kevés?
Mit hoz a nagy tavaszra ébredés,
Végpusztulást, sorsdöntő perceket…
Júdáscsókot, mely élve eltemet,
Vagy harc lesz újra, nagy világverés?...
A Golgothának vége int felém,
Kalváriánk, hej, hosszú már nagyon…
Sebzett inakkal járod hős fajom!
Pohárra fel! – a büszke kín enyém,
Lesz még magyar virtus egy tavaszon:
Győzünk mi még a rablón, a gazon!...
Forrás: A Természet 19. évf. 15-16. sz. 1923. aug. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése