Népdalok Arany Jánostól

I.

Sírva jön a magyar nóta világra,

Bánatos a magyar ember világa.

Mit keseregsz, atyámfia-rokonság,

Ez az egész merő élet bolondság.

Duna vize lefelé foly, nem vissza,

Régi baját magyar ember elissza:

Azt miveli széles-magas kedvében,

Majd megszakad bele a szív keblében!

A hegedű száraz fája kesereg,

Azt gondolnák, hogy a könnye is pereg.

Magyar ember – úgy megtáncol, úgy vígad.

Azt gondolnák, hogy a szíve megszakad.

II.

Elesett a Rigó lovam patkója,

Jeges az út, majd kicsúszik alóla,

Fölverem Orosházi kovácsnál,

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál.

Volt nekem egy rigószőrű paripám,

Eladatta a szegedi kapitány.

Ott se valék az áldomás-ivásnál,

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Volt nekem egy fehér házam, leégett;

A telekem, azt se tudom, kié lett.

Be van írva a szegedi tanácsnál,

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Volt szeretőm, esztendeig sirattam,

Az nekem a mindennapi halottam.

Most is megvan az a gonosz, de másnál,

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Forrás: Vasárnapi Ujság 4. évf. 1. sz. (1857. január 4.)