Szováta a szék havasán
Erdélynek egy régi falva:
Határában, Kolozsvárnak
Irányul az Ördög-utja.
Ördög-utja, - ördög-utja, -
Gazdája se járhat rajta:
Ugy annyira be van nőve
Fával,
Vad bokrok bogával…
Mohos régi kövezetén
Tenyészik a cserje –
S megfogódzik nyers gyökere,
A rengeteg zúgó szele,
Hogy ki ne teperje…
Nem igy volt ez hajdanában –
Havasi vár fénykorában!...
Régen volt az, régen!!
*
Szép Rapsonné, szép Rapsonné
Bűvös-bájos angyal!
Kit csak ékes jó kedvében
Az égtőli szerelmében
Szülhetett a hajnal!...
Szép Rapsonné, szép Rapsonné
- Várad csarnokában –
Miért lelsz oly nagy örömöt
A piros rózsákban?
Piros rózsa dicső virág –
Szerelem virága…
Piros rózsa illatozik
A vár udvarába;
Azzal van a torony, bástya –
Szóval egész vár tele:
Mint bűbájos urnőjének
Szerelemmel kebele!
Sovárgó szép Rapsonnénak
Csak a rózsák örömei, -
Szerelmének búbánatát
Csak rózsákkal enyhitgeti…
Mert van búja szerelmének:
Távol lévén kedvesétül…
Szegény asszony, talán talán
Meg is halna rózsák
nélkül?!
*
Éjszakának beálltával
Művéhez fog a rossz lélek:
Követ halmoz, fákat szaggat
Tetején a szikla bércnek;
Majd a völgyek süppedékin.
Hidakat ver, töltést csinál…
S oh varázslat, látható lőn
A kelő nap sugárainál:
Rapsonnénak felvárából
Kiinduló ördög útja
–
Kanyargóan, míg a teret
Kolozsvárig meg nem futja.
Gyorsan készült, mégis-mégis
Sima, mint a sima padló –
Pusztán áll a havasi vár:
A Rapsonné vára, -
Bús enyészet mulandóság
Szomorú tanyája. –
A holdsugár ábrándozni
Romjaira zarándokol;
S tornyain az éji vihar
Keservesen fütyöl, dúdol…
Rászállnak a vándorfelhők –
Lepleikkel betakarják,
S düledező romfalába
Egyik-egyik belevágja
Unalomból villámkardját! - -
Ez elhagyott puszta vártól
Indul ki az ördög-útja…
S szalad, szalad, míg a teret
Kolozsvárig meg nem futja.
-
Vára magas erkélyében
Minden reggel rózsát tépdel, -
S levélkéit szélnek dobja…
Lesz tán a szél oly kegyelmes:
Kedvesének átaladja?!
S szép Rapsonné sóvárogva
Egyre hervad, egyre sápad –
S vára magas erkélyéről
Egyre szórja a rózsákat…
Végre sóhajt kifakadva:
Nem szállhatok, nem mehetek…
Szárnyaszegett fogoly-madár –
Óh Istenek segítsetek!
Vagy ha már az ég nem segít,
Csak láthassam angyalomat:
Segíts pokol… nem kímélem,
Legyen bár nagy az áldozat! –
S ím az ördög megjelenik:
„Teljesítem kívánatod;
Epedő hölgy, jövő napon
Szeretődet megláthatod!”
S hamarjában, kevés szóval
Ottan meg is alkuvának:
Az ördög csak később kapja
Jutalmát a munkájának.
*
Jól kirakott, kövezetén
Szikrázik az acél-patkó…
A Rapsonné szép hintaja,
Mint üstökös vágtat, szalad - -
Csak úgy reng az útkövezet
Lovainak lába alatt…
Mind a négy ló szilaj táltos –
Mind négyet az ördög adta…
Szép Rapsonné pár perc alatt
Kedvesénél terem rajta;
Kedvesénél – galambjánál –
Kit lekötve tart az átok…
S élvez, élvez nagy szerelmet,
Véghetetlen boldogságot.
Csöndes éjjel; Rapsonné ül
Várerkélyén elmerengve…
És az ördög megjelenik,
- A jutalmat követelve:
„Itt az idő, teljesítsed,
Mit szíved, szád megígére…
Egy hegy arany, egy völgy ezüst
Tudod, ez a munka bére!”
S a szegény nő mit csináljon?
Nincsen neki drága kincse –
Csak viruló rózsafái –
S olthatatlan nagy szerelme!...
De Rapsonné segít magán:
Aranypénzt tesz ujjhegyére,
Ezüstöt meg illeszt kisded
Tenyerének völgyletébe:
„Íme sátán, itt
jutalmad –
Egy völgy ezüst,
egy hegy arany!”
S az ördög így
kijátszatva
Haragra gyúl e
szavakra –
S önművének neki
rohan…
Föltépi a
kövezetet,
Szétdúlja a sima
utat –
Hintáját is
szertezúzza,
Leölvén a
táltosokat.
Szép Rapsonnét
megátkozza, -
Megfogamzott rajz
az átok:
Oh, mert a hölgy s
szeretője
Örökre
elszakadának!
Nem láthatták többé
egymást…
S elhalának mind a
ketten –
Gyötrő kínban,
szerelemben.
*
Szovátánál s Parajd
mellett
Ott vonul az ördög
útja;
Róla a nép ezt a
regét
Mai napig
mondogatja…
S bár Rapsonné
sírban nyugszik,
S várán úr a
mulandóság:
Emlékeül
szerelmének
- Moha közt a vár
kövének –
Ott nyílnak a –
piros rózsák!!*
(* E
rózsákat a nép ma is Rapsonné rózsáinak nevezi. – Kőváry L. „Erdély régiségei.”)
Forrás: Vasárnapi Ujság 4. évf. 2. sz. (1857. január 11.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése