Őszi esőben, ha enyhén permetez,
És simogat lágyan lanyha szél
És tar ágak leveli kerengnek:
A haldokló élet őszi kertje ez,
Hol lágyan susogva a szél beszél.
S lágyan susogva a múltról regél;
Ifjú, virágos, üde tavaszról,
S zöld koszorús, csengő örömökről,
S pihent erőkről, mit adott a tél,
És dúsan termett nyári aranyról.
És panaszról búsan csalódásokról;
Emelt fővel indul az ifjú tavasz.
- A virágból arany lesz, az aranyból sár. –
Zöldellő rügyekről, dús hajtásokról,
Miket a tél zordan behavaz.
És jajongón vad sóhajokba tör ki
A lágyan susogott lanyha szél,
És versenyt búg a zuhogó esővel,
Mely a fázó fákat árral elönti.
Sötét felhők mögött jön már a tél.
Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági
folyóirat Pozsony, 1919.ápr. 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése