Mit kovácsolsz, fiú,
Acélpánt ököllel?
A villámló üllőn
Mennydörgő pöröllyel?
Kardot, uram, kardot,
Lángacélból vertem,
Arkangyalnak pallost
Paradicsomkertben.
Sugár derekamhoz
Pengét nem találtam, -
Én honvédhuszárnak
Beváltam - ...
Mit vasalsz, kis kovács,
Hogy a kalapácsod
Mint a vágtató mén
Rúg izzó forgácsot?
Patkót, uram, patkót,
Szép ezüstfehéret,
Csattogó’, szárnyasat,
Gyorsat, mint az élet.
Dobogva röpítsen
Daru lovam lába
Szeretőm patyolat
Karjába.
Mit kovácsolsz fiam,
Ujjongva, dalolva,
Mintha minden csapás
Muzsikaszó volna?
Ekét, uram, ekét,
Szent vasat magamnak,
Azzal vájok bölcsőt
Kalásztermő magnak...
Lesz hozzá ökröm is,
Lesz hozzá hat járom, -
Lágy kenyérrel várjon
A párom.
Mit kovácsolsz ember,
Szomorúan, lassan,
Mintha keservedet
Ütéd meg a vasban?
Sírkeresztet, uram,
Szívem acéljából,
Koszorút köréje
Száz tüskerózsából -,
Bánatom a tüske.
Szerelmem a rózsa, -
Hűtlen lánynak voltam
Adósa.
Mit kovácsolsz, mester,
Oly lesütött szemmel,
Annyi nyugalommal,
Annyi türelemmel?
Két bilincset, uram,
Becsületes kézre,
Két jó acélbékót
Két jó acélkézre.
Ez a mestermunkám
Legyen egyszer készen -,
A pörölyt örökre
Letészem.
Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági
folyóirat Pozsony, 1919.május 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése