,Isten veled vitéz Kupa,
Megyek immár, az éj derül;‘
„Sötét van még, várj asszonyom,
Fogadd hadam kiséretül”…
,Magyar vezér neje vagyok,
Sarolta még nem félt soha!‘
S nem vár tovább csatlósira;
Lován ül már vitéz Kupa.
„,Veled megyünk mindannyian!”’
Pogányurak kiáltanak,
S visszhangzik a zajtól a vár,
Hogy reszketnek rá a falak.
És nyilik a nehéz kapu,
Lovak alatt dobog a hid:
,„Hol ennyi kar megvédni kész,
Mi szükség van csatlósra itt?”’…
Hős Gejzának lelkes nejét,
Csak látni is mily élvezet!
Közelében pártos Kupa
Hitet, vallást mindent feled.
S kik szórták rá szidalmokat,
Melly gyöngyön is piszkot keres:
A női báj s fenség előtt
Meghajlik a sok zord nemes.
És szál a kis bátor csapat.
A bájoló vendég után.
Az élet egy, nincs érte más,
De azt is kész odadni tán.
„Hitemre! ez nem földi lény,
Ez egy tündér, ki gyujt, igéz”…
S csak félve néz arczára fel
Pogányfőnök Kupa vitéz.
„Pihenjünk meg nagyasszonyom,
Sok volt az ut, kidül a mén;”
De visszanéz legott a nő,
Komolyság ül tekintetén:
,A szent vallás szelid egén
Kiben egy uj csillag derült,
Tudd meg: fiam Vajk részire
A hon leánynézőbe küld!‘
S nem lankad már többé a mén,
Melly tenni kér, az a haza,
És a mit a haza kiván,
Ott késni nem szabad soha.
Hegy, völgy a mint előtünik,
Ugy vész el a sebes nyomon;
Sötét, rideg vonásaival
Melly feltünik – az a Bakony.
A Bakony nagy; rablóvezér
Ruma hada tanyázik ott –
Gyanútalan megy a csapat,
Nincs semmi zaj, minden nyugodt.
A csend titkon, látatlanul
Megédesit multat, jelent:
Ábrándképek fognak körül;
A lélek a jövőn mereng.
A dúdoló szélnek dalán,
Melly olly busan sir odafen,
Mint bolygotüz mocsár felett,
Fölébred a jobb érzelem.
Rég várt meleg eső gyanánt
Árad reánk a nyugalom;
S hol a sziv egy kőszikla lett,
Zöld fű kell a szirtoldalon,
De im mi ez?… vadul a ló,
Fölrezzen a madár a fán;
Az erdő zúg, bősz zaj riad:
„Fegyverre föl! rabló, zsivány!”…
Mint a szobor megáll a had,
De kigyul a harag belül;
– Mielőtt a vihar kitör,
A természet lecsendesül,
Ki átcsap a cserjék bogán,
– Utána vad, szilaj hada –
Villámokkal szemeiben
Haramiák feje – Ruma.
„,Átkos csoport! vesztedre jősz”’…
S fölcseng a kard, suhint a kéz,
– Sarolta az, ki vészben áll;
Száz kard fut, őt megvédni kész.
Fejedelemasszony körül
Mind keskenyebb lesz a gyürü;
De oroszlány minden lovag,
Csapása gyors, villámszerü.
,,,,Ide! ide mindannyian!
Ki keres fel, bőszül Rumát?””…
Zug a vezér, rá a Bakony
Hosszan tartó viszhangot ád.
De mintha egy felsőbb erő
kettévágná a harcz tüzét,
Megáll szemközt, s bámulva néz
Megtámadó és a ki véd.
Gyülölség és lángzó harag
Egy perczre elhal a sziven:
„,Ébren vagyunk?… vagy álom ez?
Vagy káprázik talán a szem?”’…
Melly elnémit egész vihart,
Szép nőhang cseng a légen át!
Megáll belül a szivverés,
Hisz ez felmul minden csodát!
,Utat nekem! hol a vezér?
– S széthajlik a tüskés bokor –
Ne szólj többet! ki kardodat;
Gőgös szavad torkodra forr!‘…
S feltünik egy sugár alak,
Piros rózsák az arcz haván,
Alak, mellyhez hasonlatost
csak képzelet alkot talán,
Tüz a szemben, melly elbüvöl,
Melly egy perczben sujt, és emel…
Szilaj lován rabló Ruma
Magát alig tarthatja fel.
,Halál reád! van kar ne félj,
Melly illy hőssel mérkőzni kész!‘…
Aggály ül az arczon, sziven;
csapást ujabb csapás tetéz.
A harcz rövid, még egy csapás,
S egy élet vész örökre ki:
Rablók feje, gőgös Ruma
Testével a földet fedi.
S riad a zaj, haramiák
Tova vesző rémült zaja;
Meghajlik, és térdére hull
Hiveivel pártos Kupa.
„,Ki leggyőztél egész hadat,
Üdv néked e dicső napon;
nagy tettekről mig nyelv beszél
Mutasson rád büszkén a hon!”’
(Forrás: Vasárnapi Ujság 3. évf. 22.sz. - 1856. jún. 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése