Lévay József (1825-1918): Késő ábrándoknak

Szememet már félig
Befogta az álom,
De azért még most is
Szép arczodat látom.
Itt mosolygasz,
Itt lebegsz előttem,
Ah pedig beh
Messze vagy te tőlem!

Messze vagy, messze vagy
Csillagnál is messzebb;
De nálad a csillag
Ragyogása sem szebb;
Száll szerelmem
Gyors fecskéje érted,
De mi haszna!
Soha el nem érhet.

Ajakam akkor is
Csak nevedet zengi,
Ha éjjel álmodom
És nem hallja senki.
Álmaimat
Rózsaujjod hímzi;
Még sem tudok
Álmaimba bízni.

Nem lesz ollyan idő,
Nem hiszem én soha,
Hogy szived szivemet
Megértse valaha,
Neked megvan
Ohajtott virágod,
S engem a sors
Az utfélre vágott.

Mért nem találkoztunk
Szép hajnalkorodban,
Midőn szived első
Szerelemre lobbant.
Midőn nem volt
A világra gondod
S magának
Még senki sem mondott!

Mi lehetett akkor
Ez arcz és e lélek;
Mellyben most is forrnak
Még a szenvedélyek!
Hajnal fénye,
Vezuv lángolása;
Egy mennyország
Üde boldogsága!

Leszállt volna akkor
Kebeled halmára
Ábrándos szerelmem
Égberontó vágya,
S homlokodat
Nem mulandó rózsa,
Örökös hír
Koszoruzta volna!

Téged a jó Isten
Költőhöz teremtett
S feledékenységből
Pusztaságra ejtett;
Világodat
Mondom pusztaságnak,
Virágtalan
Gyász egyformaságnak.

Én meg, mint az égnek
Eltévedt vándora,
Egyedül bujdosom
Földön ide s tova,
S hogy lehullott
Éltem csillagzatja,
Csak egy hideg
Kődarab mutatja!

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Martius 20. XII. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.