Jenevai László (1827-1861): Tavaszkor

Jertek e tömkelegből ki,
Jertek ki a szabadba!
Maradj megettünk messze el
Önző város magadra;
Az ember itt csak elvadúl,
Egymás szemét kivájja, -
Egész egy Kárpát minden ház, -
S nincs egy kövi rózsája.

Mi szebb, virágos kint a táj,
Keblét eléd kitárja,
Feléd szálló sóhaj gyanánt
Köszönt az illat árja;
Kékebb szemekkel üdvözöl,
Alább hajol le érted, -
Nem kell az égbe vágyni fel,
Már ott alatt elérted.

Mosolyg a föld, menyasszony lett,
A nap a vőlegénye,
Mit csak körüled látsz, a zöld,
Az mind az ő reménye;
És az a sok himes virág
Koszoru szép fejére, -
O jertek a szabadba ki,
Jertek menyegzőjére!

Mint sürg a méh, vig dal között
Folyik a munka szépen,
Mezőben a paraszt legény,
Pacsirta szánt az égen;
Magot vet az, s a föld ölén
Nyomán kalászok nőnek,
Ez dalt vet, és a dal kikél
Keblében a költőnek - -

S utána zeng a völgy, a hegy,
A szirt érzetre gerjed:
Felbuzg a forrás kebléből
Alá énekve cserged…
Hallgasd dalát, leülhetsz ott
Vállára a tetőnek,
Ne félj, amoh benőtte, most
Keménye sincs a kőnek…

S kiengesztelve rég a fagy;
Lehulla dérvirága,
Helyette most rózsát terem
A bokrok tüskeága,
S a tél gonosz síró fia,
A szélvész nem sikoltoz:
Legény lett már, szerelmi dalt
Susog most a virághoz.

S a réten vad virágok közt
Szelid rózsák is nyilnak:
Piros leánykák bokrétát
Kötöznek ifjaiknak;
Mert a szerelem ott nem mese,
Valóságos történet:
Attól szárad ki ott a fa,
Attól virúl az élet.

Jertek e tömkelegből ki,
Jertek ki a szabadra!
Maradj megettünk messze el
Önző város magadra;
Az ember itt csak elvadúl,
Egymást szemét kivájja, -
Egész egy Kárpát minden  ház, -
S nincs egy kövi rózsája.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Május 8. XIX. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.