Erdélyi János (1814-1868): Szondi Drégelen

 
Másé már a mező, csak a vár Szondié;
Egy ut van előtte még: - az egek felé.

Az oroszfalvi pap fehér kendőjével
Integet a várba békeség hirével.

„Márton pap, üdvöz légy, Drégelnek várában;
Mi hir van ott alant Ali táborában?”

’Jó Szondi, ha tudnád, milly tenger nép van ott!…
-Soha nem birod meg ezt az állapotot.’

„Jó Márton, akármilly tenger nép vagyon ott,
Megkisérti lelkem ezt az állapotot.”

’Oh Szondi! Drégelnek vára fügefészek,
Lelkedre vesznek itt e drága vitézek!’

„Legyen bár Drégelnek vára fügefészek,
Emberek dolgánál nagyobbakra nézek.

Késő nekem minden tanácsot javalni’,
Elvégezném, hogy én itt fogok meghalni.”

’Isten veled Szondi!’ „Milyen veled Márton!
Köszöntsed utolszor minden jó barátom!”

És Szondi lelke a várnépen elárad,
Ki-ki a legvégső dolog körül fárad.

Csak két gyönge ifju szakadoz buvában,
Szondi Györgyért való méltó nagy buvában:

„Szondi, ne hagyd el a két dalos apródot,
Juttass nekünk is a vitézségre módot.”

De Szondi megfeddi a két szép ifiat:
„Soha ne sirjatok jó Szondi György miatt.

Ti, meghalni korák, nem jösztök én velem,
Hanem sorsotokat bizvást elrendelem.”

És két török foglyot mindjárt előhivat:
„Reátok bizom e két dalos ifiat.

Vigyétek Alihoz, kérjétek nevemben,
Gyakorolja őket vitézség ügyében.-

Temettesse velök halandó részemet,
Mert látni fogják itt én szörnyü estemet.

És legyen temetőm ama szomszéd orom,
Hogy Drégelt halva is láthassam ollykoron.”

Szóval e szót mondván Szondi György, csak hamar
Nagy derék ostromot kiállani akar.

S ezzel mind a négyet utjára bocsátja; -
Mind a négynek vörös skarlát a ruhája.

Még vörösb a várban fellángoló máglya,
Hol kincseit Szondi a tüzbe dobálja;

S legvörösebb a vér, amelly foly özönnel,
Átvervén lovait kurta hegyes tőrrel…

… Leng azonban büszkén a nemzeti zászló;
„Meghalni hazáért!” a várbeli jelszó…

Egyszer csak az hallik, hogy dörejre dörej; -
Egyszer csak az látszik, hogy a török közel.

És látszik a dárda hős Szondi kezében,
a mint ki-kivillan füstnek fellegében.

Látszik a hős, a mint testről testre halad,
Majd térden állva ví törött torony alatt.

Mig fejét a várból leveti egy török,
s Ali táborába feje alágörög; -

Ezután nem látni halottnál egyebet;
Emelje magához isten lelkeiket!

De fölriad a mély hallgatás a völgyön;
Kit illet e végső tisztesség e földön?

Szondi vitézségét török had tiszteli,
Két énekes apród búsan énekeli.

Szomszéd hegyen ott van hősi temetője,
Zászló, irott kopja szól messzi felőle.

Legalább volt neki két dalos apródja,
Legalább lesz onnan Drégelt látni módja.

De a két énekes apród az örök hir,
De a szomszéd orom elenyészhetlen sír!

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Martius 27. XIII. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.