Válaszul P. S. Kerényi
Fr.-hez cz. költeményére
Hogy is ne szóljak vissza
pár soron
Dalodra, te pogány
Anakreon,
Ki még az égben is,
kemény dolog!
Csak bort s szerelmet
énekelni fog.
Őszinte vagy, lepletlen,
egyenes,
Ki álvirágot dísznek nem
keres,
De nyilt szavadra,
pajkos verselő,
Még engemet is vehetnek
ám elő!
Mámorvitéznek tarthat
annyi lány,
S szakadni fog kosár,
kosár után.
Csépelni fognék akkor
lantodon,
Míg összetörném, rossz
Anakreon!
Tudod, boros pohárt szép
hölgy utál,
Mert véle tán
vetélkedésre száll:
Birván, mi szinte gyújt
és mámorit,
Bűvös szemeknek gyémánt-kelyheit.
Óh, amióta ittam ily
pohárt,
Mellemben a szív
tétovázva járt,
És én a többit bár meg
nem vetem, -
Minden borok fölött ezt
szeretem!
Nem árt talán e kis
nyilatkozás;
Jobb, szólok én, mint
szóljon róla más.
És most te hozzád,
elpártolt szinész,
Ne bánd, hogy álmod
feledésbe vész!
Ha több lett volna
álomnál, tudom,
Te meg nem álltál volna
féluton;
De álom, álom, tarka
buborék
Fog még teremni másutt
is elég!
Szinész mit épit, dől
még kéz alatt,
Egész országa néhány
pillanat.
Mi boldogabb, kit
Istenünk szeret,
Oltván belé teremtő
szellemet,a
Hogy zengené, mi mást
titkon hevit,
A földi lét örök
szentségeit.
Sziven ragadta egykor
ősömet,
Szárnyára kaphat ujra
engemet,
És a nagy éjben alvó
unokát…
Ezt gondolám, emlékezvén
reád.
Nagy szinapd ez, élhetsz
e szinpadon
Kín és gyönyör közt,
hirben, szabadon!
Mert, hol megannyi
szárny emelkedik,
A dal bilincse is majd
megtörik.
S a dalnak, melyet
itt-ott hó fedez,
Meleg napokban koszorúja
lesz!
Reményeink tavaszt
sugárzanak,
Legyünk mi benne zengő
madarak:
Pacsirta-nép föld- és
éggel rokon,
Keltvén, riasztván ékes
hangokon,
A honmező hogy népesülne
fel;
S tegyük örömmel, amit
tenni kell!
Irtad: szeretsz, s égőn
szeretettel,
Miből föléd búnak
felhője kel.
Most miden óránirnod kellene:
Fájó kebelből legszebb a
zene.
Ha ujra látod a szép
gyermeket
Mely jó szivednek más
világa lett,
Csókold meg, mondván:
ezt egy jó barát
Lehelte a nagy távolból
reád,
Ki híven érti lángtelt
kebelünk,
Ki nem perel s okoskodik
velünk,
Hogy, sorsnak, észnek
ellenére bár,
Köztünk a szerelem
villáma jár.
Forrás: Petőfi a magyar
költők lantján – Versek Petőfiről -
Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros
Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése