Se hold, se csillag fenn az égen,
Eltünt az éjnek méla boltja;
A bűn a földet, mint koporsót,
Fekete bakacsinba vonta:
Pont sincs, hová reményevesztve
Az ember bús szemét meressze.
De a Sátán lát a sötétben,
S minden gonosz fülébe hallik -
Meghallja Heródes parancsát
S kéngőzös szája röhejbe vonaglik:
,,Lelöktél Isten! Jó, nem bánom,
Hát úrrá lészek e világon!''
Szívekre vág egy kalapácsnak
Izzó szikrát verő ütése...
Halálosnak gondolta minden -
És - halleluja! - mégse, mégse...
Sőt ott, hol a szuroksötét volt,
Kristályosan dereng a mennybolt.
Az Úr szeme villan ki rajta:
Nagy égő rózsa fenn az égen.
Fényében a Három király
Egy rozzant istállóhoz mégyen;
És onnan, onnan gőgicsélve
Hallatszik a kisded beszéde:
,,Azért küldött - Atyám - a földre
Hogy minden bajnak - kútforrását
A gonoszságot - eltöröljem''...
Az édes hang lesujtja a Sátánt,
De angyalkart zendít meg az égen
S hozsannát az ember szívében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése