2021. aug. 20.

Zilahy Lajos (1891-1974): Régi téli esték

 


 

Én látom őt a havas alkonyatban,

Ó egyre látom ezt az eltünt arcot!

A kályha mélyin pattogott a cserfa,

A medvebőrre bíbor fény patakzott.

 

Magosra szállt csibukja gyöngyszín füstje,

Karszékbe’ trónolt, mint egy régi püspök,

A vén szobában  órahang zenélt,

Kívül a téli alkonyat ezüstlött.

 

Aludtak már a zúzmarás fák ormán,

Aludtak már a kálvinista varjak,

A nagy, fehér kert csöndesen sötétült,

A fák kinyúltak és homályba haltak.

 

Az ebédlőben meggyulladt a lámpa.

Boldog, arany fény támadt odabent

És kint a havas, kéklő háztetőkre

Ájultan, lassan leroskadt a csend.

 

Apám… Kezdd el mesélni kisfiadnak,

Kezdd újra most a zord vadászkalandot.

Az ablakon túl épp úgy hull a hó, -

Ó milyen tisztán hallom most a hangod!

 

Itt ülök egy bús, pesti kávéházban,

Huszonhatéves éltem fájlalom,

Idők, esztendők hóesésin át

Csak mondd, csak mondd tovább… Én hallgatom.

 

Forrás: Uj Idők XXIII. évf. 1. kötet 1. sz. Bp., Singer és Wolfner kiadása 1918. jan. 1.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése