A lírikus a lélek orvosa, akire akkor van a legnagyobb szükség, mikor semmiféle patikaszer nem használ. Csüggedőnek, fáradtnak, melankolikusnak, kétségbeesettnek, kételkedőnek, bátortalannak meleg és okos, közvetlen és erős szavak kellenek, hogy idegeinek nyugtalan szeizmográfját vagy teljesen ellenkező irányba lendítsék, tehát más hangulathullámba vessék, vagy pedig egyhelyben megrögzítsék. Olvasni sokféle verset lehet, de olvasni úgy, hogy ne csak a szememet foglalkoztassák a betűk, hanem az érzések és gondolatok műhelyének is munkát adjanak, csak azokat lehet, amelyekből az értelemhez és a szívhez – e kettő legtöbbször eggyé olvad – szólnak a melódiás sorok. Jászay-Horváth Elemér nagyszerű verselési készsége nem szabad, hogy megtévessze az olvasót. A szabályos ritmus, a pompás rímösszecsendítés végre is nem jelentősebb, mint a jó társaságbeli emberen a ruha. Könnyelműség lenne tehát külsőségek után véleményt formálni egy olyan vérbeli poétáról, aki – mint Jászay-Horváth – a hajszálfinom érzések mesteri megszólaltatója és a filozófia rejtelmeinek borús lelkű kutatója. A Színek, szavak című kötet egy fájdalmasan meg-megvonagló, szerelem és szépség után vágyó lélek kristályos csengésű zengő-szekrénye, amely a fölviharzó és magába zuhanó lélek hangját tisztán és nemes érzelmességgel csendíti ki. Mutatóba ezt a versét adjuk:
ELHAGYOTT VÁR
Mint súlyos ékszer dombos, barna kontyon,
Ül a lovagvár néma hegyek ormán,
Vasvértű őrként, dermedten, mogorván
Int ég felé a boltos mélyű donjon.
Szűk udvarának hűvös odva kongó,
Keríti füstös kőcsipkéjű bástya.
Száműzetett királyok bús palástja
Ily méltóságos, ősi és borongó.
Tördelt fokon, tört ablak rácsa mellett,
Hol hajdan édes várúrnő merengett,
Búsong egy vén, porlepte bodza bokra.
És megviselten kortól, nyugalomtól
Az elhagyott vár álmodozva gondol
Tűnt harci zajra, víg vadászatokra.
Forrás: Uj Idők XXIII. évf. 1. kötet 16. sz. Bp., Singer és Wolfner kiadása 1918. ápr. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése